pūteketeke
Fotó: Shutterstock

Megszavazták az évszázad madarát, meglepő győztes született

November közepén zárták le Új-Zélandon azt a szavazást, melynek célja az volt, hogy megtalálják az évszázad madarát. A győztes jelentős különbséggel, több mint 290 ezer szavazatot kapva a búbos vöcsök, ottani nevén a pūteketeke lett. A madár sikerében John Oliver angol humoristának külön érdeme van.


Nem indult esélyesként, de egyedi kinézetének és imádnivaló stílusának köszönhetően a csúcsra jutott

– írta a Forest and Bird természetvédelmi jótékonysági szervezet kiadott közleményében, amelyben bejelentette az szavazás eredményeit. A győztes madár huszonkétszer több szavazatot kapott az ezüstérmeshez képest, amely Új-Zéland nemzeti madara, a kiwi lett. A kifejlett állapotában mindössze 1–4 kg tömegű, valamint 35–65 cm magasságú kismadár mindössze 12 904 szavaztot kapott.

Ezt is olvasd el! Kiderült, hány madár él a Földön

A kea, egy nagytestű papagájfajta – amelyet gyakran a világ egyik legintelligensebb madaraként írnak le – 12 060 szavazattal végzett a harmadik helyen.

Nem vagyunk meglepve, hogy ezek a bájos tulajdonságok megragadták egy befolyásos és hatalmas rajongótáborral rendelkező madárrajongó figyelmét

– utalt a csoport John Oliver angol műsorvezető és humorista a későbbi győztes madárfajt népszerűsítő kampányára, amely az online szavazórendszerek összeomlását is okozta.

Ez is érdekelhet: Egy milliárdos óriásvállalat feltámasztaná a dodó madarakat

Az üzenet terjesztése és a figyelemfelkeltés érdekében Oliver óriásplakátokat vásárolt Új-Zélandon, Japánban és az Amerikai Egyesült Államok Wisconsin államában is. Előbbi helyen mindenhol a „Szárnyak Ura” mottó állt, kihasználva azt, hogy a szigetország két évtizede A Gyűrűk Ura-filmek forgatási helyszínéül szolgált. Az USA-ban pedig Jimmy Fallon műsorában magát használta reklámfelületnek, egy madárjelmezben ült be a stúdióba.

A verseny célja az volt, hogy felhívja a figyelmet Új-Zéland őshonos madaraira, amelyek közül számos faj veszélyeztetett, a kihalás szélén áll vagy már kihalt az élőhelyvesztés és az emberi tevékenység miatt.

A pūteketeke megérdemli, hogy 2023-ban az évszázad madara legyen, mert a számuk lassan növekszik.
Nagyszerű, hogy egy sikeres madár az összes új-zélandi madár nagykövete, hogy megmutassuk, hogy még a veszélyeztetett fajok is talpra tudnak állni, ha segítünk nekik

tette hozzá a Forest and Bird.

Az Új-Zélandon őshonos vízimadarakról ismert, hogy furcsa hangokat adnak ki, például ugatnak, morognak és kattognak. A gazdag színekben pompázó szárnyasokat a 19. században majdnem a kipusztulásig vadászták, utóbbi években már javult a helyzet, de a természetvédők szerint a növekvő létszám ellenére még ma is veszélyben vannak.

A figyelmetekbe ajánljuk