2024 májusában tudósok olyan kövületeket tártak fel, melyekről később kiderült, hogy egy addig ismeretlen embercsoporthoz tartozhatnak. Az új emberfajnak később a Homo juluensis nevet adták, ám ez tudományosan egyelőre még nem elfogadott. A kérdés most már csak az, hogy vajon megtaláltuk-e azt a fajt, amely közvetlenül a Homo spaiens előtt élt.
Kínában fedezték fel azokat a fosszíliákat, melyekről később kiderült, egy addig ismeretlen emberfajtól származhatnak. A Homo juluensis, vagy a sokak által csak „nagyfejű emberként“ hivatkozott őseink segíthetnek megérteni, miképp és milyen körülmények között élt az ember elődje 300-50 ezer évvel ezelőtt – írja a Live Science.
Ez is érdekelhet! Így telhetett a népszerű ősember, Lucy utolsó napja
Miután a Homo sapiens közel 300 ezer éve kifejlődött, egész gyorsan elterjedt Afrika területén kívül is. Az említett periódusban a Homo sapiens mellett más fajok is éltek, a különböző csoportok tagjai pedig gyakran találkoztak, esetleg keveredtek egymással. Emiatt a kutatóknak nagyon nehéz pontos megállapításokat tenniük a korral kapcsolatban, így jellemzően inkább archaikus gyűjtőfogalmakat használnak ezen csoportok megnevezésére, ilyen a Homo sapiens is.
Homo juluensis: Possible new ancient human species uncovered by researchershttps://t.co/YRX2YSu3nd
— Nrken19 (@nrken19) November 30, 2024
Christopher Bae, a Mānoai Hawaii Egyetem antropológusa és Xiujie Wu, a Kínai Tudományos Akadémia paleontológusa még tavaly olyan, Kínából származó bizonyítékokat mutatott be, amelyek alapján úgy vélik, hogy az ehhez hasonló gyűjtőfogalmak valójában nem segítik, hanem ellenkezőleg: akadályozzák az evolúciós folyamatok pontos megismerését és megértését. A két kutató idén egy különös, Észak-Kínából, a Xujiayao lelőhelyről származó kövületet is prezentált, amely a vizsgálatok alapján a a neandervölgyiekkel, a gyenyiszovaiakkal és a modern emberekkel mutatott hasonlóságokat.
A fennmaradt kövületet vizsgálva megállapították, hogy az adott térségben az archaikus Homo sapienst legalább 4 fajra kellene felosztani:
- Homo floresiensis;
- Homo luzonensis;
- Homo longi;
- Homo juluensis.
Ajánljuk figyelmedbe! Furcsa módszerrel temették el halottaikat a neandervölgyiek
Utóbbiról úgy vélik, hogy kifejezetten nagy aggyal rendelkezett, amire a neve is utal. A kutatók szerint a populáció különálló fajt alkothatott, ám ez nem jelenti azt, hogy genetikailag elszigetelt volt. Lehetségesnek tartják, hogy a neandervölgyiekhez hasonlóan hibridizáció is zajlott a csoporton belül.
A Live Science megemlíti, hogy habár egyre többen használják a Homo juluensis kifejezést, az tudományosan még nem elfogadott, ahogy alapos vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy bővebben megismerjük a frissen felfedezett emberfajt.