Pixel-Shot/Shutterstock
március 08., 2026  ●  Tudomány

Mindenki tudja, hogy tilos fémet tenni a mikróba – de azt már kevesebben, hogy miért

A mikrohullámú sütő ma már szinte minden konyhában megtalálható, és lényegében mindenki ismeri a legismertebb szabályt ismerik vele kapcsolatban: fémtárgyat nem szabad beletenni. A figyelmeztetés generációk óta kering, az okát azonban jóval kevesebben értik. Pedig a magyarázat egyszerre fizikai és történeti – és a II. világháborús radarfejlesztésekig vezet vissza.

A mikrohullámú sütő működésének alapját Percy Spencer amerikai mérnök fedezte fel 1945-ben. Spencer radartechnológiával dolgozott, és egy magnetron nevű eszközt vizsgált, amely nagy energiájú mikrohullámokat állít elő. Egy alkalommal észrevette, hogy a zsebében lévő csokoládé megolvadt a berendezés közelében. A jelenséget további kísérletek követték: a kukoricaszemek kipattogtak, egy tojás pedig – nem kis meglepetésre – felrobbant. Rövid időn belül megszületett az első mikrohullámú sütő.

A technológia alapja az elektromágneses sugárzás, a folyamat kulcsa pedig a víz. A legtöbb élelmiszer jelentős mennyiségű vízmolekulát tartalmaz, amelyek úgynevezett poláris molekulák: egyik végük enyhén pozitív, a másik enyhén negatív töltésű. A mikrohullámok elektromos tere gyorsan váltakozó irányú erőket fejt ki rájuk, így a molekulák folyamatosan elfordulnak és egymáshoz ütköznek. Ez a mozgás hőt termel, amely felmelegíti az ételt.

Fontos, hogy ez a folyamat nem változtatja meg az ételek kémiai szerkezetét. A mikrohullámú sütőben felmelegített leves molekuláris szinten ugyanaz marad, mint ha tűzhelyen melegítettük volna fel.

A fémek viselkedése azonban egészen más. A fémek jó elektromos vezetők, vagyis elektronjaik viszonylag szabadon mozognak. Amikor mikrohullámok érik őket, az elektronok a felületen kezdenek el mozogni, és bizonyos pontokon – például éles sarkoknál vagy kis résekben – nagy elektromos feszültség alakulhat ki. Ilyenkor előfordulhat, hogy a levegő molekuláiból elektronok szakadnak ki, és ionizált gáz, úgynevezett plazma jön létre. Ez a jelenség látványos, villámszerű szikrák formájában jelenik meg a sütő belsejében.

Éppen ezért veszélyes a villát, az alufóliát vagy más éles szélű fémtárgyat a mikróba tenni: a mikrohullámok energiája ezeknél a pontoknál koncentrálódhat, ami könnyen szikraképződéshez vezethet, és akár a készülék belsejét is károsíthatja. Érdekes módon azonban nem minden fém okoz problémát. Ha például egy kanál egy tál levesben van, és nem ér hozzá a sütő falához, általában nem történik semmi különös. Sőt, egyes mikrohullámú csomagolások kifejezetten vékony fémréteget használnak arra, hogy az étel felszíne ropogósabbra süljön.

A mikró tehát nem azért jelenthet veszélyeket, mert sugárzást használ. A mikrohullámok energiája túl alacsony ahhoz, hogy károsítsa a molekulákat vagy a DNS-t. A legtöbb problémát inkább az okozza, ha a hullámok váratlan módon koncentrálódnak – például egy fémtárgy éles szélén.

Nyitókép: Illusztráció / Pixel-Shot/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök