Albert Einstein 1936-os publikációja mutatott rá először, hogy a Napot egyszer majd gigantikus távcsőként használhatnánk távoli világok megfigyeléséhez. Bármilyen hihetetlenül is hangzik mindez, a megvalósítás már nem áll olyan távol tőlünk, írja az IFLScience.
Ahogy azt Einstein általános relativitáselmélete is sugallja, a világegyetemben lévő óriási objektumok meggörbítik a téridőt, ezzel pedig megváltoztatják a fény útját. Ez a jelenség a James Webb űrteleszkóp használata közben is kapóra jön: a kutatók lényegében kiterjesztik a hatótávolságát azáltal, hogy olyan fényre irányítják, amit az óriási égitestek a Föld felé vezető útja során elhajlítottak.
Ez is érdekelhet! Föld-szerű bolygó hőmérsékletét mérte meg NASA űrteleszkópja
Einstein 1936-ban rájött, hogy mindez azt jelenti, hogy a Naprendszerünknek van egy olyan régiója, ahol a Nap mögül érkező fény fókuszálódik, miután a csillagunk gravitációja meghajlította. A kérdéses terület körülbelül 550 csillagászati egységre (AU) – vagyis a Föld és a Nap közötti távolság 550-szeresére, körülbelül 82 milliárd kilométerre – van a csillagunktól.
Ha ebbe a régióba helyeznénk egy teleszkópot, akkor exobolygók felszínét is könnyedén megvizsgálhatnánk vele anélkül, hogy új, hatalmas távcsöveket kéne kifejlesztenünk.
A Hubble űrteleszkóp (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
A Nap gravitációs mezeje gömblencseként működik, ami egy vonal mentén felnagyítja a távoli forrásból érkező sugárzás intenzitását
– írta Von Russel Eshleman amerikai kutató, aki először tett javaslatot egy ilyen küldetésre.
Egy űrhajó elméletileg ennek a vonalnak bármelyik részén bármit megfigyelhetne csillagközi távolságon keresztül is olyan berendezésekkel, amelyeket jelenleg bolygóközi távolságú kutatásokra használunk.
Jelenleg a gravitációs lencsézés segítségével hihetetlenül távoli objektumokat is láthatunk, de a Naphoz viszonyított pozíciójuk miatt korlátok közé szorulunk. Ha viszont űrhajók segítségével a távcsövünket a Napnak a vizsgálni kívánt távoli bolygóval ellentétes oldalára helyeznénk, elképesztő mértékben megnőne a látótávolságunk.
Ajánljuk figyelmedbe! Olyan Föld-méretű bolygót találtak kutatók, ahol az éjjel soha nem ér véget
A NASA Institute for Advanced Concepts nevű programjának egyik projektje pontosan ezzel a módszerrel szeretné feltérképezni a csillagunk szomszédságában lévő exobolygók felszínét.
A tervek szerint napvitorlák használatával kevesebb mint 25 év alatt eljuttathatnánk néhány műholdat a kívánt pozícióba.
Bár az 550 csillagászati egységnyi távolság még mindig hatalmas – a Voyager I 1977-es indítása óta alig több mint 160 AU-ra távolodott el a Földtől –, már sokkal elérhetőbbnek tűnik, mint Einstein idejében. Könnyen előfordulhat, hogy a NASA még a mi életünkben jó minőségű képeket készít majd távoli exobolygók felszínéről.
