Végre kiderült, hogy szabad-e evés után egyből csobbanni

Végre kiderült, hogy szabad-e evés után egyből csobbanni

Emlékezz vissza: éppen nyaralsz, egy hatalmasat ebédeltél és készen állsz arra, hogy a medencében lubickolj. Ezt azonban a szüleid megakadályozzák, és arra kérnek, hogy várj egy kicsit mielőtt úszni mész. Ismerős? De vajon miért mondták mindenkinek ezt gyerekként? Mégis milyen tudományos alapja van ennek?


Hogy erre miért van szükség pontos magyarázat nincs, de természetesen van néhány elmélet.

Régen azt gondolták, hogy evés után bizonyos mennyiségű vér kerül a bélrendszerbe, hogy könnyebb legyen az emésztés, és így kevesebb vér jut a karba és a lábakba. Így hamarabb elfáradhatunk, és nagyobb valószínűséggel fulladhatunk meg

– mondta Dr. Michael Boniface sürgősségi orvos.

Ezt a mítoszt erősíti a nyilvánosan fellelhető 1900-as évek elejéről származó cserkészkönyvek tananyaga is, amely görcsök kialakulásáról ír étkezés után – írja az IFLScience.

2011-ben az Amerikai Vöröskereszt Tudományos Testülete megvizsgálta az evés utáni úszással kapcsolatos meglévő tudományos szakirodalmat, és megállapította, hogy mind a szabadidős, mind a versenyszerű úszás esetében „nem fordult elő halálos vagy nem halálos kimenetelű fulladás”.

Jelenleg tehát nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen kapcsolat lenne az úszás előtti evés és a fulladás között. Azonban a tele hassal történő úszás vagy akár a vízbe ugrálás felkeverheti a gyomrunkat, ami rosszulléthez vezethet.

A figyelmetekbe ajánljuk