egy bolygó, amelyet jégpáncél borít
Fotó: Shutterstock

Lehet, hogy mégsem alkalmas az emberi élet fenntartására a Jupiter jéggel borított holdja

Az Europán, a Jupiter jéggel borított óceáni holdján sokkal kevesebb oxigén található, mint azt a tudósok eddig gondolták, így finoman szólva sem számít ideális terepnek ahhoz, hogy új életformák telepedjenek meg rajta. A Live Science szerint azonban egyelőre még bizakodóak a tudósok.


A kutatók a NASA Juno-missziója során nyert adatok elemzése után jutottak a nem várt következtetésre. A 2022-es mérések alapján végzett számítások eredménye az, hogy az Europa fagyott felszíne másodpercenként csupán 12 kilogrammnyi oxigént termel – olvasható a Nature Astronomy című folyóiratban március 4-én megjelent tanulmányban.

Ez a szám sokkal alacsonyabb, mint amit a korábbi számítógépes modellek előrejeleztek: a tudósok nem sokkal ezelőttig még úgy számoltak, hogy a hold felszínéből másodpercenként 1000 kg oxigén szabadul fel.

Az érték jóval alulmúlja azt, amire számítottunk

– mondta a tanulmány vezető szerzője, Jamey Szalay, a Princeton Egyetem plazmafizikusa.

A tudósok ennek ellenére továbbra is optimisták, és bíznak abban, hogy a földalatti óceánjáról is híres Europa valamilyen módon otthont adhat bizonyos primitív életformáknak. A Jupiter negyedik legnagyobb holdján például Szalay szerint előfordulhat, hogy egyszerű mikroorganizmusok már most is jelen vannak, ezek megtelepedését ugyanis nem zárja ki az oxigénhiány.

Ellentétben a Földdel, ahol a növények, algák és cianobaktériumok fotoszintézise pumpálja a levegőbe az életfenntartó oxigént, az Europán az űrből érkező töltött részecskék bombázzák a hold jeges kérgét. Az égitest felszínéből ennek következtében szabadulnak fel – igen csekély mennyiségben – az oxigén- és hidrogénmolekulák.

A jégpáncél lényegében az Europa tüdeje. A felszín, amely megvédi az alatta lévő óceánt a káros sugárzástól, bizonyos értelemben lélegzik

– mondta Szalay.

Bár a NASA jelenleg nem tervezi, hogy a Juno űrszonda ismét elhaladjon az Europa mellett, az Europa Clipper-küldetés még 2024-ben elindul, és a tervek szerint 2030-ra éri majd el a Jupiter pályáját. Ez a misszió az évtized végén fontos új információkkal szolgálhat majd azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen körülmények uralkodnak az Europa felszínén.

A figyelmetekbe ajánljuk