Kutatók szerint ezekkel a magyar élelmiszerekkel előzhető meg 
az Alzheimer-kór

Kutatók szerint ezekkel a magyar élelmiszerekkel előzhető meg az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór kialakulásának pontos oka a mai napig nem tisztázott, így egyelőre nem létezik olyan gyógyszer, amely kigyógyítaná a betegeket ebből az állapotból. A legújabb tanulmányból azonban kiderült, hogy talán mégis meg lehet előzni a kórt.


Az Alzheimer-kór az egyik leggyakoribb időskori betegség. Közel negyvenhét millió demens ember él jelenleg a világon, a páciensek fele pedig Alzheimer-kóros. Becslések szerint, ha minden körülmény változatlan marad, harminc éven belül számuk megháromszorozódik, ezért is rendkívül fontos a folyamatok lassítása. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az antioxidánsokkal teli ételek és italok fogyasztása segít megőrizni a szív egészségét, sőt a gyulladásokkal is hatékonyan veszi fel a harcot – írja a Vince.

Az antioxidánsokban gazdag étrend segíthet megőrizni a szervezetünk sejtjeinek egészségét, és akár az Alzheimer-kór is megelőzhető vele. A tanulmányt készítő Institut National de la Recherche Scientifique (INRS) kutatói továbbá megjegyezték: az oxidáció és az antioxidánsok egyensúlyának felborulása a vérben az Alzheimer-kór kialakulását vetíti előre.

Tekintettel arra, hogy az oxidatív stressz fokozódik a betegségben szenvedő embereknél, így nagyon fontos lenne, hogy ők több antioxidánsban gazdag ételt és italt fogyasszanak.

– mondta Charles Ramassamy kutatási professzor egy sajtóközleményben.

Az oxidatív stressz a szabad gyökök és az antioxidánsok egyensúlyának felborulását jelenti, ami sejt és szövetkárosodáshoz vezet. És pontosan ez az a folyamat, ami az Alzheimer-kór kialakulásához vezethet. Az antioxidánsokkal teli élelmiszerek fogyasztásával azonban kisebb a betegség kialakulásának kockázata, mivel megakadályozzák a szabad gyökök képződését, amik károsítják a szervezet sejtjeit.

A fogyasztásra javasolt élelmiszerek a magyar konyha szerves részét képezik: a spenót, a brokkoli, a burgonya, a bogyós gyümölcsök számtalan fajtája és az étcsokoládé egyaránt könnyen beszerezhető. Így nincs más dolgunk, mint ezeket fogyasztani.

A figyelmetekbe ajánljuk