A vörösborok és a sajtok is védhetnek a demencia ellen

Legutóbb arról számoltunk be, hogy egy kutatás bebizonyította, a demencia kialakulását elősegítheti a kemény fizikai munka. Jó hír azonban az ebben a szférában dolgozók számára, hogy egy frissen közölt tanulmány most arról számolt be, hogy a rendszeres vörösbor- és sajtfogyasztás védelmet nyújthat a memóriaromlás ellen.


Az Iowai Állami Egyetem munkatársai és kollégái által végzett kutatás során 1778, 2016-ban 46-77 közötti brit adatait vizsgálta. A résztvevőkkel első körben 2006 és 2010 között, majd 2012-2013-ban, végül pedig 2015-2016-ban végeztettek el egy-egy tanulási képességet és memóriát vizsgáló tesztet. A többfordulós vizsgálatokra azért volt szükség, mert a szakértők így nyomon tudták követni az alanyok kognitív képességeinek alakulását – derül ki az IFLScience beszámolójából.

A kutatók az adatgyűjtés során az alanyok étrendjét is vizsgálták, mely alapján kiderült, hogy a rendszeres, akár napiszintű sajtfogyasztás jobb teszteredményekkel párosult, és minden más ételtípushoz képest jobban védett a demenciával szemben.

Fontos azonban megemlíteni, a jelenség csak azoknál volt megfigyelhető, akiknek a családjában korábban nem volt jelen bizonyítottan az Alzheimer-kór, tehát a sajt akkor nyújthat védelmet demencia ellen, ha az adott személy genetikailag nem fogékony a memóriaromlásra.

A jelenség hátterében valószínűleg a kalcium, a B12-vitamin, laktopeptidek, valamint jótékony baktériumok állnak. A tanulmányból az is kiderül, hogy a kis mennyiségben fogyasztott vörösbornak szintén kedvező hatása van, ráadásul azoknak is nagyobb védelmet nyújthat, akik genetikailag hajlamosabbak a demenciára. Lehetséges, hogy ez a vörösbor gyulladáscsökkentő anyagainak tudható be. A tanulmány alapján a bárányhús is némi védelmet ad, míg a túl sok só növeli a demencia kialakulásának kockázatát.

A figyelmetekbe ajánljuk