Az apátia lehet a demencia előszobája

Nemrég írtunk egy új módszerről, mellyel korán kimutatható a demencia, ám arról is, hogy sajtok és a vörösbor véd a memóriavesztés ellen, a kemény fizikai munka pedig növeli a hanyatlás esélyét. Most egy új összefüggést mutatunk, mégpedig azt, hogy az apátia megjósolhatja a demencia kialakulását.


A demencia a világon körülbelül 50 millió embert érint, eddig olyan kockázati tényezőket ismertünk, mint az életkor, a rossz szívegészség, valamint a fizikai inaktivitás. Az eddigi kutatásokból kiderült, hogy az apátia és a demencia együttjárása nem egy jó jel, mivel a személy nem lesz képes önálló életvitelre. Közös tüneteik lehetnek a szokatlan hangulat és viselkedés, az ítélethozatal, döntéshozatal nehézsége, és az impulzivitás. De mi is az apátia?

Néha lusták vagyunk és nem szeretnénk kikelni az ágyból, de ne tévesszük össze ezt az állapotot az apátiával, ami a depresszió egyik tünete. Az apátia az érdeklődés, a motiváció és az érzelmek megélésének hiánya, egy új kutatás szerint pedig előre jelezheti a demencia kialakulását ─ olvasható a Sciencealert cikkében.

A kutatás során két éven keresztül 600 ember tüneteit követve arra jutottak, hogy az apátia bejósolja az agyi működés romlását, így a demenciát is. Noha az Alzheimer-kór a leggyakoribb demenciafajta, ez a tanulmány a frontotemporális demenciára fókuszált, amelyet 45 és 65 év között szoktak diagnosztizálni. A 600 résztvevő közül 300 ember hordozta a frontotemporális demenciára hajlamosító génváltozatot, a maradék 300 pedig nem hordozta ezt a gént. Az apátia tüneteinek megjelenése sokkal gyakoribb volt azoknál az egyéneknél, akik hajlamosak a demenciára. Esetükben a kutatók emellett megfigyelték az atrófiát is, tehát az agy zsugorodását.

"Az apátia sokkal gyorsabban halad azoknál az egyéneknél, akikről tudjuk, hogy nagyobb a kockázata a frontotemporális demencia kialakulásának, és ez összefügg az agy nagyobb atrófiájával"

─ nyilatkozta a Cambridge-i Egyetem kognitív idegtudósa, Roger Kievit.

A kutatásnak vannak hátrányai, például, hogy a vizsgált egyéneknél még nem jelentek meg a demencia tünetei. Összességében mégis rámutat arra, hogy akik családi kórtörténetében szerepel a demencia, azok a demencia tüneteinek megjelenése előtt produkálni fogják az apátia okozta motiválatlanságot is, ez pedig segíthet a korai diagnosztizálásban.

A figyelmetekbe ajánljuk