Orvosi implantátumok vehetik át a gyógyszerek helyét

A bioelektronikus orvoslás jelenleg jóváhagyásra vár, de a tesztelés már embereken is végbement.


Dr. Kevin Tracey, a bioimplantátumok úttörője, a New York-i Feinstein Orvosi Kutatóintézetek elnöke és vezérigazgatója szerint a jövőben beültetett eszközök vehetik át a gyógyszerek helyét.

A bioelektronikus orvostudomány egyre növekvő számú kutatása azt mutatja, hogy az idegrendszer manipulálásával kezelhetővé válhatnak a legkülönbözőbb betegségek is. A terület lényegében az idegtudomány, a molekuláris biológia és a neurotechnológia egybeolvasztása révén született meg. Dr. Tracey és munkatársai úgy gondolják, hogy a szakterület egyszer felválthat, vagy kiegészíthet számos gyógyszerkészítményt, melyeket súlyos betegségek, köztük a rák és az Alzheimer-kór kezelésére használnak.

A bioelektronikus orvoslás legforradalmibb eleme az, hogy a megközelítések nem járnak káros és potenciálisan halálos mellékhatásokkal. Hogyan működik egy bioimplantátum? Amikor elvesszük a kezünket egy forró kályháról, egy reflexünk aktiválódik. Ilyenkor a perifériás idegrendszerünk jelzi, hogy gond van és a központi idegrendszerünk válaszol, megvédve bizonyos sejteket. A szakemberek ebbe a központi idegrendszerbe szeretnének implantátumokat helyezni, hogy befolyásolni tudják az idegrendszer válaszait.

Az idegrendszer mechanizmusai ugyanis szerepet játszanak olyan betegségek esetében, mint az Alzheimer-kór. De hogy tudnák kezelni ezt a betegséget? A vagus idegen keresztül. Ebben az idegben rengeteg információáramlás történik, összeköti az agyat a test többi részével. Amikor az immunrendszer észlel egy gyulladást, arra születik egy válasz. Ám ha rosszul érzékeli a gyulladást, rossz válasz születik, ez betegségek kialakulásához vezet.

2002-ben gyulladásos reflexnek nevezték el ezt a fajta válaszadást. Amikor rosszul működik egy válasz, olyan protein szabadul fel, ami gyulladást okoz. A szakemberek képesek úgy hatni az idegrendszerre, hogy ne okozzon gyulladást. Az állatkísérletek bizonyítják, hogy a vagus ideg válasza befolyásolható implantátumokkal. Sőt, embereken is tesztelték már, sikeres és hatásos eredménnyel. Az implantátum mellesleg nagyon apró, bab alakú. Behelyezése a nyakba műtéti eljárással mindössze 30 percet vesz igénybe.

A bioelektronikus orvoslás ezen formája jelenleg jóváhagyásra vár. A jövőben Dr. Tracey szerint nem csak az Alzheimert, de a rákot, cukorbetegséget, magas vérnyomást és a depressziót is kezelhetik a vagus ideg befolyásolásával.

(Forrás: BigThink)


A figyelmetekbe ajánljuk