GIFT-STORE / Shutterstock
  ●  Tudomány

Emiatt a két dolog miatt halhat ki az emberiség az évszázad végére

17 olyan fenyegetést azonosított egy nemzetközi szakértői bizottság, amely súlyos következményekkel járhat az emberiség jövőjére nézve. A kutatók szerint ezek közül kettő akár az emberi faj teljes kihalását is okozhatja, bár ennek valószínűségét alacsonynak tartják.

A The Lancet orvosi folyóiratban megjelent jelentés több száz lehetséges veszélyforrást vizsgált, amelyek 2100-ig befolyásolhatják az emberiség egészségét és fennmaradását. A 37 szakértőből álló nemzetközi bizottság végül 17 olyan fenyegetést emelt ki, amelyek különösen súlyos következményekkel járhatnak.

A kutatók többek között a járványokat, a klímaváltozást, a társadalmi egyenlőtlenségeket és a technológiai fejlődés kockázatait vizsgálták. Két veszélyt azonban külön kategóriába soroltak, mivel szélsőséges esetben akár az emberiség teljes kihalásához is vezethetnek.

Két fenyegetés, amely az emberiség végét jelentheti

A szakértők szerint a legsúlyosabb lehetséges következményekkel egy nukleáris háború és a mesterséges intelligencia rosszindulatú felhasználása, például biológiai fegyverek fejlesztése járhat. Bár egyik forgatókönyvet sem tartják valószínűnek, a pusztítás lehetséges mértéke miatt kiemelt figyelmet érdemelnek. A nukleáris konfliktusok megelőzésével a becslések szerint 2100-ig akár 133 millió haláleset lenne elkerülhető. A mesterséges intelligencia veszélyes felhasználásának visszaszorítása szintén jelentős emberi szenvedést előzhetne meg.

A fennmaradó fenyegetések között olyan problémák szerepelnek, amelyek hatásait már napjainkban is érzékelhetjük. Ide tartoznak az újabb világjárványok, az antibiotikum-rezisztencia, az elhízás, a dohányzás, a magas vérnyomás, a mentális betegségek, az alultápláltság és a fegyveres konfliktusok.

Emiatt a két dolog miatt halhat ki az emberiség az évszázad végére
Illusztráció
Fotó: DBrownPhotos / Shutterstock
A következő évtizedek döntésein múlhat a jövőnk

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a felsorolt problémák sok esetben összefüggenek. A klímaváltozás például elősegítheti bizonyos fertőző betegségek terjedését, miközben a szélsőséges időjárás az élelmiszer-termelést és az egészségügyi ellátást is veszélyezteti. A jelentés szerint a globális felmelegedés mérséklésével 2100-ig közel 1,9 milliárd egészségben eltöltött életév elvesztését lehetne megelőzni.

A szakértők ezért az egészségügyi rendszerek felkészítését, a tudományos fejlesztések támogatását és a globális veszélyek folyamatos megfigyelését sürgetik. Úgy vélik, a következő évtizedekben meghozott döntések alapvetően befolyásolhatják az emberiség jövőjét.

(IFLScience)

Nyitókép: Illusztráció / GIFT-STORE / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!