elektromos autó töltő
Shutterstock

A NASA oldhatja meg az elektromos autók elterjedésének fő akadályát

Szakértők szerint a NASA által kifejlesztett technológia, amit a Nemzetközi Űrállomásra szántak, jó lehet az elektromos autók sokkal gyorsabb töltésére is.

Az összetett hűtési technika, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy bizonyos elektromos rendszerek az űrben is megfelelő hőmérsékleten maradjanak, a jelenleg forgalomban lévő elektromos járműtöltők áramának csaknem ötszörösét képes biztosítani – írja a NASA egy blogbejegyzésben.

A nagyobb elektromos áram több hőt termel, vagyis minél több áram áramlik, annál nagyobb a valószínűsége az alkatrészek túlmelegedésének.

A NASA komplex hőátviteli rendszere, az úgynevezett „alulhűtött áramlásforralás" képes lehűteni a nagy töltést szállító kábeleket, ami a NASA szerint potenciálisan gyorsabb áramlást tesz lehetővé az alkatrészek túlmelegedésének kockázata nélkül.

A NASA a rendszert egyébként a „nukleáris maghasadással működő energiarendszerek a Holdra, a Marsra és azon túlra irányuló küldetésekhez; gőzkompressziós hőszivattyúk a holdi és marsi élőhelyek támogatására; valamint rendszerek a hőszabályozására és a fejlett életfenntartás biztosítására" fejlesztette ki.

Az elektromos járművek jelenlegi töltési ideje néhány nyilvános gyorstöltőállomáson kevesebb mint 20 perc, míg otthoni töltők esetén órákig vagy napokig is eltarthat.

A NASA állítása szerint az új hőátadó rendszer a töltőállomásokon mindössze öt percre csökkentheti a töltési időt.

Az új technológiának az alkalmazása a jármű feltöltéséhez szükséges idő példa nélküli csökkenését eredményezte, és megszüntetheti az elektromos járművek világméretű elterjedésének egyik fő akadályát

– írták.

Az USA kormánya már egy ideje pörgeti az elektromos autók töltésére irányuló beruházásokat, hogy elérje a kitűzött célját, miszerint 2030-ig 500 ezer elektromos autótöltőt telepítsenek országszerte – jelenleg pedig a lassú töltés és a megbízhatatlan töltőállomások problémát jelentenek az elektromos autók sofőrjeinek.

(Insider)


A figyelmetekbe ajánljuk