einsten in yellow hoodie

Tévedett volna Einstein? Hibát találhattak a relativitáselméletben

A csillagászok már több mint egy évszázada tudják, hogy az univerzum az ősrobbanás óta tágul. Az első 8 milliárd évben a tágulás üteme viszonylag egyenletes volt, mivel a gravitációs erő visszafogta. A Hubble Űrteleszkóphoz hasonló küldetéseknek köszönhetően a szakértők azóta megtudták, hogy nagyjából 5 milliárd évvel ezelőtt a tágulás üteme felgyorsult.


Ez vezetett ahhoz a széles körben elfogadott elmélethez, mely szerint a tágulás mögött egy titokzatos erő áll, amelyet sötét anyagnak neveztek el. Egyes kutatók azonban ahhoz ragaszkodnak, hogy a gravitációs hatások az idő elteltével változhatnak — kezdi a Science Alert.

Einstein 1915-ben véglegesített általános relativitáselmélete leírja, miképp változik a téridő görbülete a gravitáció hatására. Ez az elmélet több mint egy évszázadon keresztül szinte mindent pontosan megjósolt az univerzumunkban, a Merkúr pályájától kezdve a gravitációs lencséken át a fekete lyukak létezéséig.

Az 1960-as és 1990-es évek között azonban hibákra lettek figyelmesek a kutatók.

Például a nagy tömegű struktúrák — például galaxisok és galaxishalmazok — gravitációs hatásai nem felelnek meg a megfigyelt méretbeli sajátosságaiknak. Az egyetlen lehetséges alternatíva az, hogy a relativitáselméletet módosítani kell, hogy figyelembe vegye ezeket az ellentmondásokat. Hogy kiderítsék, mennyire helytálló ez az elképzelés, a szakértők 5 milliárd fényévre lévő galaxisokat figyeltek meg.

Azt remélték, hogy megállapíthatják, változott-e a gravitáció az elmúlt pár milliárd évben vagy a kozmikus távolságok során. A kutatócsoport eddig több mint 100 millió galaxis alakját mérte meg, a megfigyelések pedig mind megegyeznek az általános relativitáselmélet által megjósoltakkal, szóval Einstein munkája továbbra is érvényes.

A figyelmetekbe ajánljuk