egészséges életmód
Fotó: Shutterstock

4 egészségügyi tipp, amit a szakértők szerint időskorban be kéne tartanunk

Rengeteg életmóddal kapcsolatos tanácsot olvashatunk az interneten, melyek között vannak valóban hasznosak; a gond csak az, hogy fiatalokat célzó egészségügyi tippek nem feltétlenül érvényesek az idősebb generáció számára. A Huff Post dietetikus szakemberek tanácsait felsorakoztató cikke a szépkorúakat hivatott segíteni.


Megfelelő rostbevitel

Az említett cikkben összesen négy dietetikus fejtette ki szakmai véleményét azzal kapcsolatban, hogy szerintük mire kellene fokozottan figyelnie az idősebbeknek. Kathleen Garcia-Benson táplálkozási szakértő például a megfelelő rostbevitelt emelte ki, mely szerinte elengedhetetlen az emésztőrendszer egészséges működéséhez. Hogy ennek a tanácsnak megfelelően étkezzünk, fogyaszthatunk reggelire rendszeresen zabkását, valamilyen bogyós gyümölccsel, lenmaggal vagy chia maggal megszórva.

Protein fogyasztás

Courtney Pelitera táplálkozási szakértő a proteinbevitel fontosságára hívta fel a figyelmet, amely az öregedés folyamatás is lassítja, pontosabban a szarkopénia (az izomerő- és az izomtömeg-csökkentése) tüneteit.

Az izomtömegünk megtartása érdekében fogyasszunk minél több proteinben gazdag táplálékot. Étkezésenként általában 20 gramm proteinbevitelt szoktam javasolni.

D-vitamin-pótlás

konyha, f\u0151z\u00e9s, eg\u00e9szs\u00e9ges \u00e9letm\u00f3d

Fotó: Shutterstock

Az öregedéssel párhuzamosan szervezetünk egyre nehezebben veszi fel és raktározza el a D-vitamint. Annette Snyder szerint pontosan ezért érdemes minél több halat fogyasztani, de D-vitamint találunk a tojássárgájában, halmájolajban, gombafélékben és tejtermékekben is.

Igyunk minél több vizet

Bár egyértelműnek tűnik, a felnőtt lakosság jelentős része valójában nem fogyasztja el a napi ajánlott 2 liter vizet. Ráadásul ahogy öregszünk, úgy kellene minél tudatosabban odafigyelnünk a folyadékpótlásra, hiszen tulajdonképpen szervezetünk lassan-lassan elfelejt jelezni nekünk erről a fontos dologról. Colette Micko szerint emiatt nem szabad szomjúságérzetünkre hagyatkozni, ha folyadékbevitelről van szó.

Szinte minden egyes sejtünk működéséhez kiemelten fontos a megfelelő víz, hiszen segíti az emésztést, vagy a hőháztartás szabályozását. Tudatosan igyunk minél több.

A szakértő szerint mindig legyen a közelünkben egy palack víz és tartsuk számon a napi folyadékbevitelünket. Igyunk minimum 1,5 liter vizet, emellett pedig együnk lédús zöldséget, gyümölcsöt is.

A figyelmetekbe ajánljuk