dinoszaurusz

Egy új, aprócska dinoszauruszfajt találtak a szomszédban

Teknősök és krokodilok között élhette a mindennapjait.

Kutatóknak sikerült egy új dinoszauruszfajt azonosítani Erdélyben – számol be róla a Live Science oldalán. Az újonan felfedezett törpe dinoszaurusz a Transylvanosaurus platycephalus nevet kapta, vagyis „erdélyi laposfejű hüllő".

A dinoszaurusz 70 millió évvel ezelőtt élhetett, növényevő volt, és a Rhabdodontidae család tagja volt, azaz a törpe dinoszauruszok csoportjába tartozott.

A november 23-án közzétett tanulmányban a kutatók a homlokból és a koponya alsó hátsó részéből származó csontdarabokból írták le az újonnan talált fajt. A kutatók becslése szerint a T. platycephalus 2 méter hosszú lehetett, feje széles és lapos, és a krokodilok és teknősök mellett élt. .

Korábbi kutatások szerint egyébként a dinoszauruszok diverzitása már jelentősen csökkent a Föld történetének ezen a pontján, közvetlenül a kréta időszakot lezáró tömeges kihalás előtt. Az új felfedezés azonban azt sugallhatja, hogy a változatos dinoszauruszformák még mindig jelen voltak Európában ekkoriban.

Minden újonnan felfedezett fajjal megcáfoljuk ezt a feltételezést

– mondta Felix Augustin, a tanulmány vezető szerzője.


A figyelmetekbe ajánljuk