Supersaurus

Supersaurus

Kiderült, melyik volt a legnagyobb dinoszaurusz

Kutatók régi tévedéseket kijavítva és újra elemezve arra jutottak, hogy az egyik őshüllő még annál is nagyobb volt, mint gondoltuk.


Miután tudósok kijavítottak egy fosszíliakeveredést és elemeztek új, nemrég talált csontokat, arra jutottak, hogy a legnagyobb dinoszaurusz, ami valaha létezett, az a találó nevű Supersaurus volt. A hosszú nyakkal és farokkal rendelkező őshüllő 19-42 méter hosszú volt és nagyjából 150 millió évvel ezelőtt élt a jura korban.

A Supersaurust egyébként közel 50 évvel ezelőtt, 1972-ben fedezték fel először, de mivel gyakorlatilag egy rakás csont között találták, ezért nem tudták beazonosítani pontosan, mi tartozott mihez. A csontok eltérő alakzata alapján akkor azt gondolták, hogy ami nem tartozik hozzá, az Ultrasauros és Dystylosaurus maradvány lehet ugyanabból a fajból. Az évek során ugyanakkor paleontológusok sokat vitáznak, hogy ezek léteznek-e, illetve a talált csontok nem mind a Supersaurushoz tartoznak-e.

Újra megvizsgálták tehát a maradványokat, ugyanis az eredeti felfedező nem volt paleontológus. A vizsgálatok alapján pedig kiderült, hogy valóban hibákat vétettek az elemzés során. Például repedések miatt némelyik csontpár egyik darabja hosszabb volt, ugyanakkor a repedések kiigazításával kiderült, hogy ugyanahhoz az egyedhez tartozott mindkettő. Így lett a három dinófajból egy és kiderült, hogy bizony mind egy nagy Supersaurushoz tartozott.

Egyúttal újjonan felfedezett csontok is segítették a tudósokat. Megállapították, hogy nagyjából 15 méter hosszú nyakkal és 18 méter hosszú farokkal rendelkeztek, továbbá 1,5 méter átmérőjű vastag volt a nyakuk. Hogy emberi léptékkel is el tudjuk képzelni, a dinoszaurusz hosszabb volt, mint 3 iskolabusz egymás után parkolva.

(Forrás: ScienceAlert)

A figyelmetekbe ajánljuk