Meglepő oka van, hogy életünk melyik szakaszában vagyunk a legboldogabbak

Meglepő oka van, hogy életünk melyik szakaszában vagyunk a legboldogabbak

A szorongás és a depresszió az élet egy nagyon meglepő pontján tetőzik. De mikor vagyunk valójában a legboldogabbak?


A kutatás szerint az emberek a korral egyre boldogabbak lesznek. Meglepő módon a szorongás és a depresszió a húszas és harmincas éveinkben érik el a csúcspontjukat, amikor általában úgy gondoljuk, hogy a legjobb korban vagyunk – írja a PsyBlog.

Dilip Jeste professzor, a tanulmány egyik vezető szerzője elmondta:

Az emberek pszichológiai jóllétének javulása lineáris és jelentős volt. A résztvevők arról számoltak be, hogy évről évre, évtizedről évtizedre jobban érezték magukat és elégedettek voltak az életükkel.

A fiatal felnőttkor azonban korántsem olyan felhőtlen, mint amit gyakran feltételeznek. Az emberek húszas évei általában sokkal boldogtalanabbak, mint a felnőttkor bármely más időszaka.

A tanulmány során 1546 felnőttet vizsgáltak meg. A tudósok a kutatások előtt azt feltételezték, hogy az emberek mentális egészsége követi a fizikai és kognitív funkciók hanyatlását, de hamar kiderült, hogy ez nem egészen így van.

A mentális egészség mélypontja a középkorban, nagyjából 45-55 éves korban következik be, mi azonban nem találtunk ilyen életközépi mélypontot

– mondta Jeste professzor.

Az emberek mentális egészségi állapota általában véve javult az életkor előrehaladtával – de ezt korábban nem hozták összefüggésbe a boldogsággal.

A kognitív hanyatlás, bár észrevehető, nyilvánvalóan nem teszi tönkre sokak életörömét. Némi kognitív hanyatlás az idő múlásával elkerülhetetlen, de hatása nem egyenletes, és sok ember esetében klinikailag nem jelentős, legalábbis a jóllétérzet és az élet élvezete szempontjából

– tette hozzá a kutató.

A figyelmetekbe ajánljuk