Egy, a Review of General Psychology című folyóiratban 2005-ben megjelent tanulmány szerint az emberek boldogságának 50 százalékát génjeik határozzák meg. 10 százalék függ a körülményektől, 40 százalék pedig a „szándékos tevékenységtől”, vagyis attól, miképp állunk hozzá a dolgokhoz. Tulajdonképpen ez az önsegítő ipar origója, mely azt mondatja ki velünk, hogy saját boldogságunknak az egyetlen okozója mi magunk vagyunk.
A fenti „boldogság-felosztást” széles körben kritizálták, mert olyan genetikai feltételezéseken alapult, melyek mára hiteltelenné váltak. A viselkedésgenetikai kutatók több évtizeden keresztül vizsgáltak ikreket, majd megállapították, hogy boldogságuk varianciájának 40-50%-át a genetika magyarázza
– ezért is jelenhetett meg a fenti százalékos arány – írja a BigThink.
A viselkedésgenetikusok statisztikai technikát használnak a genetikai és környezeti összetevők becslésére az emberek családi rokonsága alapján, ezért használják az ikreket a vizsgálataikban. Ezek a számok azonban azt feltételezték, hogy az egypetéjű és a kétpetéjű ikrek ugyanazt a környezetet tapasztalják, amikor együtt nőnek fel, ez a feltételezés azonban nem igazán állja meg a helyét.
A feljebb említett 2005-ös tanulmányt ért kritikákra válaszul ugyanazok a szerzők 2019-ben írtak egy újabb tanulmányt, amely árnyaltabb megközelítést alkalmazott a gének boldogságra gyakorolt hatásáról, elismerve a genetikánk és a környezetünk közötti kölcsönhatásokat.
A minket körülvevő környezet és a nevelés nem függetlenek egymástól, éppen ellenkezőleg: a molekuláris genetika – vagyis a gének szerkezetének és működésének molekuláris vizsgálata – azt mutatja, hogy a két tényező folyamatos kölcsönhatással van egymásra. A gének befolyásolják a viselkedést, amelynek segítségével az emberek megválasztják környezetüket. Például a szülőkről a gyermekekre öröklődő extrovertáltság segíti a gyermekeket baráti csoportjaik kialakításában.
Pontosan ezért egyes emberek sokkal inkább érzékenyek a környezetükre, így a negatív és pozitív eseményekre reagálva jelentősen megváltoztathatják gondolataikat. Nincs azonban olyan pozitív pszichológiai beavatkozás, amely minden embernél működne, mert olyan egyediek vagyunk, mint a DNS-ünk, és mint ilyenek, más-más a jóllétre és annak ingadozására való képességünk az életünk során.
Ez alapján kijelenhető, hogy boldogságra vagyunk ítélve? Vannak, akik igen. Egyesek talán egy kicsit nehezebben küzdenek meg saját boldogságukért, szélsőséges esetben pedig előfordulhat, hogy soha nem érik el ezt a szintet.
Mások viszont, akik genetikai szempontból plasztikusabbak, azaz érzékenyebbek a környezetre, és ezért nagyobb a változásra való képességük, képesek lehetnek javítani a jólétüket, és talán még gyarapodni is, ha egészséges életmódot folytatnak, és olyan környezetben élnek és dolgoznak, amely fokozza a boldogságukat és a fejlődési képességüket.
