Attila hun királyt amellett, hogy az egyik legnagyobb hadvezéreként emlegetik, a történelem egyik legvérszomjasabb vezetőjeként is számon tartják. Ezt azzal indokolják, hogy Attila Kr. u. 434-es hatalomra jutása után a hunok egyre nagyobb és véresebb fosztogatásokba kezdtek a Római Birodalom keleti oldalán, a birodalom bukását is részben a hunokhoz kötik.
Egy új elemzés szerint azonban a Attila portyáit nem feltétlen csak a haszonszerzés motiválta: a támadások száraz években történtek, ami arra utal a kutatók szerint, hogy sokszor inkább az instabil éghajlat hatásainak enyhítésére tett kísérletet a hadvezér – írja az IFLScience.
A történelmi források azt mondják, hogy a római és a hun diplomácia rendkívül összetett volt. Kezdetben kölcsönösen előnyös megállapodásokat tartalmazott, aminek eredményeként a hun elit hatalmas mennyiségű aranyhoz jutott. Ez az együttműködési rendszer a 440-es években felbomlott, ami a római földek rendszeres portyázásához és az arany iránti növekvő kereslethez vezetett
– magyarázta a tanulmány szerzője, Dr. Susanne Hakenbeck.
A kutatók azonban azt mondják, hogy a diplomáciai összeomlás önmagában nem magyarázhatja Attila katonai betöréseit, és szerintük az eseményeket a száraz, aszályos időszak is befolyásolhatta. A szerzők tölgyfák évgyűrűiből származó szén- és oxigénizotópok segítségével rekonstruálták a közép-európai hidroklimatikus viszonyokat, és megállapították, hogy a legpusztítóbb, 447-es, 451-es és 452-es hun portyák rendkívül száraz években történtek.
Magyarán a szerzők szerint a hunok megmagyarázhatatlannak tűnő erőszakossága a szélsőséges időjárás elleni stratégia is lehetett. Ezt a feltételezést tovább erősítik az ötödik századi hun csontvázak korábbi izotópos elemzései is, amelyek hirtelen megváltozott táplálkozási szokásokat tártak fel.
Szerintük a hunok portyázását legtöbbször az élelemszerzés és az állatállomány feltöltése motiválta, de ehhez további bizonyítékokra lesz szükségük.
Ez is érdekelhet: A diktátor, aki félt a macskáktól – érdekességek Julius Caesarról
Emellett még a tanulmány azt is megemlíti, hogy Attila a portyákat követően egy jelentős földterületre tartott igényt a Duna mellett a rómaiaktól, ami azt a célt szolgálhatta, hogy enyhítse az aszályos időszak hatását, mivel az ártéri földterület nagyobb élelmiszerbiztonságot nyújtott volna
