A NASA aktívan figyeli a Föld mágneses mezejének furcsa anomáliáját.
Megfigyelésük tárgya egy óriási, alacsonyabb mágneses intenzitású régió a bolygó feletti égbolton, amely Dél-Amerika és Délnyugat-Afrika között húzódik. Ez a hatalmas, fejlődő jelenség, amelyet dél-atlanti anomáliának neveznek, évek óta foglalkoztatja a tudósokat, a NASA kutatóit – számol be róla a Science Alert.
Ez is érdekelhet: Mégsem cserélnek helyet a Föld mágneses pólusai
A dél-atlanti anomália (SAA) − amelyet a NASA a Föld mágneses mezejében lévő „horpadáshoz" vagy „kátyúhoz" hasonlít − általában nem befolyásolja a földi életet, de ugyanez nem mondható el a Föld körüli pályán keringő űreszközökről (köztük a Nemzetközi Űrállomásról), amelyek közvetlenül áthaladnak rajta.
E találkozások során az anomália belsejében lévő csökkent mágneses térerősség miatt a műholdak fedélzetén lévő technológiai rendszerek rövidzárlatot kaphatnak és meghibásodhatnak, ha a Napból származó nagyenergiájú protonok eltalálják őket.
Ezek a véletlenszerű találatok általában csak alacsony szintű zavarokat okoznak, de fennáll a veszélye annak, hogy jelentős adatvesztést vagy akár a kulcsfontosságú alkatrészek maradandó károsodását okozzák − ezek a veszélyek arra kötelezik a műholdak üzemeltetőit, hogy rutinszerűen leállítsák az űreszközök rendszereit, mielőtt azok belépnének az anomália zónájába.
Ha tovább olvasnál: Úgy tűnik, leállt a Föld belső magjának a forgása
A NASA többek között azért követi nyomon az SAA-t, hogy mérsékelje ezeket a veszélyeket az űrben.
A mágneses mező valójában számos áramforrásból származó mezők szuperpozíciója
− magyarázta Terry Sabaka geofizikus a NASA Goddard Űrrepülési Központjának geofizikusa 2020-ban.
Az elsődleges forrásnak a Föld külső magjában, több ezer kilométerrel a föld alatt kavargó, olvadt vasból álló óceánt tartják. Ennek a tömegnek a mozgása elektromos áramokat generál, amelyek létrehozzák a Föld mágneses terét, de úgy tűnik, nem feltétlenül egyenletesen.
Bár még mindig sok az olyan dolog, amit a tudósok nem értenek az anomáliával és annak következményeivel kapcsolatban, a folyamatos új felismerések újra és újra fényt vetnek erre a különös jelenségre. Egy 2016-os kutatás, amelyet Ashley Greeley, a NASA heliofizikusa vezetett, kimutatta, hogy az SAA lassan északnyugati irányba sodródik.
Azonban nem csak mozog: úgy tűnik, éppen kettéválásban van. Látszólag két különálló cellára oszlik, amelyek a nagyobb anomálián belül a minimális mágneses intenzitás különálló központját képviselik. Egy 2020 júliusában közzétett tanulmány szerint a jelenség nem a közelmúltban keletkezett, hanem egy visszatérő esemény, amely már 11 millió évvel ezelőtt is érinthette a Földet.
Ha ez így van, az számunkra jó hír, mert azt jelezheti, hogy a dél-atlanti anomália nem előjele a bolygó mágneses mezejének felborulásának.
