föld mag

Úgy tűnik, leállt a Föld belső magjának a forgása

Nem kell azért megijedni: elvileg egy természetes folyamatról van szó.

A Föld öt különböző rétegből áll: a felszínen található földkéreg, amelyen mi is élünk, alatta a felső köpeny, ami mélyebben helyezkedik el, majd az alsó köpeny,, végül pedig a külső és belső mag. Az utóbbiról a legtöbben – tévesen – azt gondolják, hogy egy forró, folyékony lávagolyóról van szó, pedig valójában a belső mag szilárd fémes anyagokból áll, és jó vezető tulajdonságokkal rendelkezik.

Egy új tanulmány szerint ez a szilárd belső magrétegnek leállt a forgása, és lassan elkezd az ellenkező irányba forogni.

Hogy a tudomány mennyire megosztó a belső maggal kapcsolatban: Egy tanulmány szerint nagyon furcsa állagú lehet a Föld belső magja

A Nature Geoscience című folyóiratban kedden megjelent tanulmány szerint az eredmények elősegíthetik annak megértését, hogy a bolygó mélyén zajló folyamatok hogyan hatnak a felszínére, beleértve a napok hosszát is – írja az Independent.

Ahogy fentebb írtuk, korábbi kutatások már megállapították, hogy a bolygó belső magját egy folyékony külső mag választja el a Föld többi részétől, amelynek mágneses tere a köpeny gravitációs hatásaival együtt befolyásolja a belső réteg forgását.

Erre korábban az ismétlődő szeizmikus hullámok közötti utazási idő változásai alapján következtettek, amelyeknek ugyanazt az utat kellene bejárniuk a belső magon keresztül.

A belső mag forgási sebessége és az, hogy ez hogyan változik, ha változik egyáltalán, eddig tisztázatlan kérdés maradt.

Az 1960-as évek óta a Föld belső magján hasonló útvonalon áthaladó, közel azonos földrengésekből származó szeizmikus hullámokat vizsgálták a kutatók, köztük Yi Yang és Xiaodong Song, a mostani tanulmány szerzői is. A kutatók ezeknek a rengéseknek a hullámformáját és terjedési idejét elemezték, és megállapították, hogy 2009 óta a szeizmikus hullámok útvonalai – amelyek korábban jelentős eltérést mutattak a terjedési időben – alig változtak.

A kutatók szerint az eredmények arra utalhatnak, hogy a Föld belső magjának forgása szünetel. Ez azonban természetes folyamat, a belső mag bizonyos időközönként, nagyjából 60-70 évenkénte irányt vált, és úgy tűnik a következő 10 éven belül kezdi meg a szokásos váltást, amire utoljára az 1970-es években volt legutóbb példa.i

Az ingadozások a tanulmány szerint összefüggnek a Föld felszínén megfigyelhető változásokkal, például a napok hosszával és a mágneses mező változásaival. A belső mag leállásával a Föld forgásának sebessége is csökkenhet, ami a napok hosszának növekedését eredményezheti. Ennek oka, hogy a Föld belső magja jelentős mértékben hozzájárul a Föld forgásához, így a Föld forgási tengelye is lassabban foroghat a Nap körül.

Érdemes kiemelni, hogy a belső mag forgásának irányával és sebességével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a mérések – érthető okokból – kifejezetten nehezek, ezért hogy pontosan mi történik jelenleg a Föld magjában, nehéz megállapítani.


A figyelmetekbe ajánljuk