Egy új kutatás eredményei egészen megnyugtató eredménnyel zárultak számunkra.
Bolygónk védőburka már nem egészen az, ami volt. Az elmúlt két évszázadban a mágneses ereje zuhanórepülésbe kezdett, és senkinek sincs fogalma arról, hogy miért. Ugyanakkor az Atlanti-óceánon egy aggasztó gyenge pont, a Dél-atlanti anomália jelent meg, amely máris problémásnak bizonyult az orbitális műholdak érzékeny áramkörei számára. Mindkét nyugtalanító megfigyelés felerősíti az aggodalmakat, hogy egy olyan közelgő átrendeződés jeleit láthatjuk, amely a mágneses pólus megfordulása néven ismert módon teljesen felforgatja az iránytűket.
A bolygó mágneses mezejét a közelmúltban modellező új vizsgálatot végző kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad elhamarkodottan feltételezni, hogy ez meg fog történni.
Az újraalkotott anomáliákkal való hasonlóságok alapján azt jósolák, hogy a dél-atlanti anomália valószínűleg a következő 300 évben eltűnik, és a Föld nem tart a pólusváltás felé. Legalábbis a közeljövőben nem. Egyelőre tehát fellélegezhetünk. Mégis, ha a geológiai történelmünkből következtethetünk valamire, akkor valószínű, hogy bolygónk mágneses mezejének áramlási vonalai előbb-utóbb fordítva fognak mutatni. Hogy ez a fordulat mit jelentene az emberiség számára, nem világos.
Legutóbb, amikor ilyen monumentális esemény történt, mindössze 42 ezer évvel ezelőtt, úgy tűnt, hogy a földi élet nehéz időszakon megy keresztül, amikor nagy sebességű töltött részecskék zápora tépte át a légkörünket. Hogy mi, emberek észrevettük-e ezt – talán úgy reagáltunk, hogy egy kicsit több időt töltöttünk menedékben –, az csak találgatás kérdése.
Mivel azonban manapság olyan elektronikus technológiára támaszkodunk, amely a mágneses ernyő védelme nélkül sebezhetővé válhat, még a belátható jövőben bekövetkező leggyorsabb mezőfordulatok is kiszolgáltatottá tennének minket. A geológusok tehát nagyon kíváncsiak arra, hogy a mező mely hullámzása, imbolygása és vándorlása jelent katasztrófát, és melyek jelentik azt, hogy minden marad a régiben.
Amit a mágneses mező történetéről tudunk, annak nagy része abból származik, ahogyan a mágneses mező irányultsága az olvadt anyagokban lévő részecskéket arra kényszeríti, hogy felsorakozzanak, mielőtt megszilárdulásuk során a helyükre rögzülnek.
Az ásványi anyagokból álló nyilak rétegeinek feltárása meglehetősen világos feljegyzést ad arról, hogy az iránytű merre mutatott az évezredek során. Hasonlóképpen, a régészeti lelőhelyekről származó kerámia leletek is képesek pillanatfelvételt készíteni a mezőről a közelmúltban, mivel az égetés előtt az agyagban rögzítették az irányt.
Az új tanulmányban a Lund Egyetem és az Oregoni Állami Egyetem kutatói a világ minden tájáról származó vulkanikus kőzetek, üledékek és leletek mintáinak elemzésével rekonstruálták bolygónk mágneses burkának részletes, az utolsó jégkorszakig visszanyúló idővonalát. Több ezer év távlatából gyorsan világossá vált, hogy a dél-atlanti lágy folt nem teljesen szokatlan. Kr. e. 1600 körül kezdődően hasonló geológiai változás következett be, amely mintegy 1300 évig tartott, mielőtt ismét kiegyenlítődött. Feltételezve, hogy ugyanazok az alapvető mechanizmusok működnek, valószínű, hogy a jelenlegi gyengülés hamarosan újra megerősödik és elhalványul anélkül, hogy globális átrendeződéssel végződne.
Még az is valószínű, hogy a mágneses mező egésze olyan erőre kap, amilyet a 19. század eleje óta nem láttunk. Ez azonban nem bizonyíték a hamarosan bekövetkező fordulat ellen - csupán új bizonyíték arra, hogy nem szabad a jelenlegi csökkenő erősségű anomáliákat a sarki fordulat erős jeleként értelmeznünk.
Bizonyos szempontból ez jó hír. De nem tudjuk, hogy pontosan hogyan fog kinézni egy ilyen hatalmas geológiai folyamat egy emberöltő alatt. Az ehhez hasonló részletes feljegyzések birtokában nagyban hozzájárulhatunk a tisztább kép kialakításához, így talán ha bekövetkezik a legrosszabb, fel leszünk rá készülve.
(Forrás: ScieneAlert)
