tojás

A Londontól 58 kilométerre található Aylesburyben találtak rá kutatók arra a csirkétől származó tojásra, amelyről kiderült, hogy a Kr. u. 4. századból maradt hátra az utókornak. A felfedezés önmagában elég meglepő, a tudósokat azonban sokkal jobban ledöbbentette, hogy mit találtak a tojás belsejében.


Edward Biddulph, az ásatásokat felügyelő Oxford Archaeology vezető projektmenedzsere szerint az 1700 éves ép tojás megtalálása már önmagában is elképesztő, a tény azonban, miszerint a lelet még mindig megőrizte eredeti tartalmát, egészen hihetetlen.

Ezt is olvasd el! Megehetjük-e a tojást, ha kicsit megrepedt a héja?

Teljesen meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy mit tartalmaz, hiszen arra számítottunk, hogy az már rég kiszivárgott. Azonban a tojás megőrizte a belsejében lévő folyadékot is, amely feltehetően a sárgájából és fehérjéből áll össze

– nyilatkozta a tudós, miután egy 3D-s képeket készítő mikro-CT segítségével a kutatócsoport bele tudott lesni a tojás belsejébe.

Ez volt az egyetlen tojás, amely épségben megmaradt, a többi összetört az ásatás során, amelyek – a BBC értesülései szerint – rendkívül erős bűzt szabadítottak el a környéken.

Ez is érdekelhet: Kinek a 90 ezer évvel ezelőtti lábnyomára bukkanhattak Marokkóban?

A tojást a londoni Természettudományi Múzeumba is elvitték, ahol Douglas Russell, a múzeum madártojás- és fészekgyűjteményének vezető kurátora elárulta:

Vannak ugyan régebbi tojások – például a múzeumnak van egy sor mumifikálódott madártojása, amelyet valószínűleg a felső-egyiptomi Denderahban, a szent állatok katakombáiban 1898-ban tártak fel, és amely régebbi lehet.

A tudós szerint viszont ez a legrégebbi konzerválni nem kívánt madártojás, amelyet valaha találtak ásatások során.

Az immár sokat utazott tojást a helyi Discover Bucks Museumban helyezték el, amíg a munka folytatódik. A következő lépés, hogy kitalálják, miképpen lehetne az értékes lelet tartalmát a héj összetörése nélkül kinyerni.

A figyelmetekbe ajánljuk