Egy kék színű Trabant egy ház előtt parkol

És itt most nem a formatervezésre gondolunk, bár ebben a kategóriában is nehezen hirdetnénk nyertest.


Németországban még mindig több Trabant száguldozik az utakon, mint Tesla – derül ki a Haszon magazin cikkéből. 2010 és 2020 között 38 ezer Trabantot – ebből tavaly összesen ezret – és 34 ezer Teslát helyeztek forgalomba.

A 2020-as 47,7 milliós átlagot követően idén januárban már 48,2 millió gépjármű szelte az utakat Németországban a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy ezer lakosra összesen 580 autó jutott.

A forgalomba állított autók rangsorát a Volkswagen vezeti: az elmúlt 10 évben bekövetkezett 6,5 milliós növekedésből 4,2 millió autó tartozott a német márkához. A fennmaradó hányadból nagy szeletet tudhat magának Mercedes-Benz, valamint a BMW.

A Teslákat különben a Trabantok mellett még két, amúgy már nem kapható konszern is megelőzi: Saab-ból 6 ezerrel van több a német utakon, Daihatsu-ból pedig kétszer annyi.

A figyelmetekbe ajánljuk