Most meg is nézheted a fellépésüket!



A Tame Impala megosztott videót egy élő fellépéséről, amikor is egy üres ausztrál futballstadion közepén játszottak el két számot. A Kevin Parker vezette pszichedelikus rockbanda a FIFA21 számítógépes játék október 9-i megjelenése alkalmából rögzítették ezt a minikoncertet. Az egyik előadott dal az Is It True volt idén megjelent The Slow Rush című lemezükről, ami szerepel a focis játék legújabb kiadásában is. A másik szám pedig az Elephant volt, mely 2012-es Lonerism című albumukon jelent meg.

Friss

Egy sellő és egy halász szerelméről szól 2020 legjobb könyve

A trinidadi születésű brit írónő, Monique Roffey The Mermaid of Black Conch című műve nyerte el a Costa-könyvdíj (Costa Book Awards) 2020-as nagydíját, az év könyve díjat: a győztes regény egy halász és egy sellő szerelméről szól.

A könyv, amely egy taíno legendán alapszik, Roffey hatodik regénye írj az MTI a The Independent brit lap alapján.

A zsűri "születőben lévő klasszikusnak" nevezte a művet, Roffeyt pedig "tehetségének csúcsán lévő íróként" méltatta.
Az író, aki az elismerés mellett 30 ezer font (12,2 millió forint) pénzjutalomban is részesül, elmondta, boldogsággal és büszkeséggel tölti el győzelme. Hozzátette:

"ez a nagy presztízzsel bíró díj egyszerre szól a karibi irodalomnak, a kísérletező stílusnak, a mágikus realizmusnak, a független kiadóknak és természetesen a sellőknek".

Tessa Sheridan forgatókönyvíró és rendező nyerte el a 2020-as év legjobb novellájáért járó Costa Short Story Awardot, amelyről a közönség dönt. Sheridan az elismerés mellett 3500 font pénzjutalmat kap a The Person Who Serves, Serves Again című írásáért.

A győzteseket kedden jelentették be egy virtuális ceremónián, amelynek Penny Smith volt a házigazdája.
A Costa-könyvdíjat öt kategóriában (legjobb regény, legjobb első regény, gyermekkönyv, költészet, életrajz) ítélik oda, és közülük választják ki az év könyvét.v

A figyelmetekbe ajánljuk