Hangzhou
Shutterstock

Hangzhou

Úgy tűnik, ebben a 10 városban érzik a legjobban magukat a leggazdagabbak

Egy új jelentés azt találta, hogy a délkelet-kínai Hangcsou városában nő a leggyorsabb arányban a dollármilliomosok száma. A Henley & Partners által készített index szerint 2012 és 2022 között több mint kétszeresére emelkedett a „nagy vagyonnal" rendelkező személyek száma – a nagy vagyon ebben az esetben az egymillió dollárnál nagyobb összeget jelenti.

Az első tízben további két kínai város is ott van, ahogy három amerikai és két indiai is szerepel a listán. Rajtuk kívül még Vietnam és az Egyesült Arab Emírségek egy-egy városa fért oda, írja az Insider.

A jelentés szerint Hangcsouban mintegy 30 400 olyan ember él, akinek vagyona meghaladja az egymillió dollárt, köztük 98-an vannak, akiknek 100 millió dollárt is eléri a bankszámlája – közülük tizenketten dollármilliárdosok.

Hangcsou a Zhejiang tartomány fővárosa, lakossága több mint 10 millió fő. A kikötőváros, amely az egykori Selyemút kereskedelmi útvonala mentén fekszik, mintegy 1100 kilométerre van Pekingtől és 160 kiométerre Sanghajtól.

A Henley & Partners listáján a második helyre az amerikai Austin került. Hangcsouhoz hasonlóan, Texas állam fővárosban is több mint kétszeresére nőtt a dollármilliomos lakosok száma az elmúlt évtizedben. A világjárvány idején sok vállalkozás és munkavállaló költözött az államba az alacsony adók miatt, amit az egyre általánosabb távmunka lehetővé tett.

Az index azt találta, hogy New Yorkban él a legtöbb, legalább egymillió dolláros vagyonnal rendelkező lakos: mintegy 340 ezer fő. Ezt követi Tokió, a San Francisco Bay Area, London és Szingapúr.

A milliárdosok számát tekintve a Bay Area vezeti a listát, ahol 63 embernek van egymilliárd dollárnál nagyobb vagyona, de szorosan ott van New York is 58 fővel.

A leggyorsabb arányban növekvő dollármilliomos városok 2012 óta

  1. Hangzhou, Kína – 30 ezer 400 dollármilliomos, 105%;
  2. Austin, USA – 30 ezer 500 dollármilliomos, 102%;
  3. Shenzhen, Kína – 45 ezer 700 dollármilliomos, 98%;
  4. West Palm Beach, USA – 9 ezer 400 dollármilliomos, 90%;
  5. Scottsdale, USA – 13 900 dollármilliomos, 88%;
  6. Bengaluru, India – 12 600 dollármilliomos, 88%;
  7. Kanton, Kína – 23 500 dollármilliomos, 86%;
  8. Sardzsa, Egyesült Arab Emírségek – 3 ezer 800 dollármilliomos, 84%;
  9. Ho Si Minh-város, Vietnam – 7 ezer 700 dollármilliomos, 82%;
  10. Haidarábád, India – 11 ezer 100 dollármilliomos, 78%.


A figyelmetekbe ajánljuk