gímszarvas
Fotó: Shutterstock

Milliós büntetést is kaphatunk, ha ezeket a dolgokat elhozzuk az erdőből

Végre rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak és lassan a télikabátok is mehetnek a szekrény mélyére – megérkezett ugyanis a tavasz. Egyre többször merészkedünk a természetbe, és talán még az is lehet, hogy néhány kinccsel térünk haza. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy az erdőből nem mindent hozhatunk el szabadon, sőt bizonyos dolgokért milliós büntetés csúszhat a zsebünkbe.



​Agancsok

Elejetett szarvasagancs

Szarvasagancs.

Fotó: Shutterstock

Különösen aktív időszak ez a hazai gím- és dámszarvas állománynak, a hímek ugyanis ilyenkor hullajtják el agancsaikat. Bár a legtöbbünk számára lenyűgözőek ezek a „koronák”, jobban tesszük, ha ott hagyjuk őket, ahol vannak, hazaszállításuk ugyanis lopásnak számít. A földre hullott agancsok mindig a területileg illetékes vadásztársaság tulajdonát képzik, gyűjtésük kizárólag az erdészeti szakemberek, valamint a hivatalos engedéllyel rendelkező személyek számára megengedett.

Amennyiben agancslopáson kapnak minket – az értéktől és mennyiségtől függően – 100 ezertől 5 millió forintig terjedő büntetésre kell számítanunk.

Ásványok

Hazánk ásványokban gazdag ország, ám ezeket a természeti képződményeket is csak messziről szabad csodálni. Hogy pontosan miért? Mert a jelenleg hatályos természetvédelmi törvények értelmében a földtani, felszínalaktani képződmények, ásványok, ásványtársulások, valamint az ősmaradványok a földtani természeti értékek általános védelme alatt állnak. Gyűjtésük kizárólag a természetvédelmi hatóságok számára engedélyezett.

Egyes gomba- és zuzmófajták

gomba az erd\u0151ben

Gomba

Fotó: Manuel Barroso Parejo/Unsplash

Egy-egy erdei séta során számos védett gomba- és zuzmófajjal találkozhatunk, melyekre érdemes fokozottan figyelni, károsításuk ugyanis komoly kárt okozhat az adott terület élővilágában.

Ennek értelmében hazavinni is tilos őket, ennek a szabálynak a megszegésért – darabonként – 5 és 10 ezer forint közötti büntetéssel kell számolnunk.

Forrás: Agroinform

A figyelmetekbe ajánljuk