
3 Budapest-közeli kirándulóhely, ahova akár hétköznap délután is elugorhatunk
Bokodi-tó
Bokodi-tó.
A magyar Instagram-felhasználók egyik kedvence helye az Oroszlányhoz közeli Bokodi-tó. A már-már ikonikus, cölöpökre épült horgászházakat a stégeken keresztül közelíthetjük meg, ám arra vigyázzunk, hogy látogatásunk alatt ne legyünk túl hangosak, az épületek ugyanis magántulajdonban vannak – írja a Drive.
A Bokodi-tó Budapesttől mindössze 75 percnyi autózásra van, így egy délután 4 órás indulással még bőven odaérünk sötétedés előtt. Ha viszont korábban is útra tudunk kelni, akkor a tó megcsodálását követően elmehetünk még a Somló-hegyi kilátóba is, ami eredeti úti célunktól alig 20 percre található.
Etyek
Etyek.
Ha nem vagyunk éppen túrázós hangulatban, akkor válasszuk Etyeket, ahol inkább a boroké és a finom falatoké a főszerep. A nagyközség mindössze 30 kilométerre van a fővárostól, így egy finom vacsorával egybekötött séta bőven belefér a hétköznapok délutánjaiba is.
A település több szempontból is érdekes lehet számunkra: egyrészt az Etyek-budai borvidék már a 13. században is bortermelő tevékenységéről volt ismert. Továbbá pedig itt található Közép-Kelet-Európa első filmes élményközpontja, a Korda Filmpark.
Vácrátóti Arborétum
Bár sokan nem tudják, de az ország egyik legnagyobb botanikus kertje Budapestről mindössze 40 percnyi kocsikázásra van. A Göd szomszédságában található arborétumban található hazánk leggazdagabb növénygyűjteménye:
a 27 hektáros területen 13 ezer növényt csodálhatunk meg – akár vezetett sétákon is.
Nyitókép: Shutterstock