Egy bírósági kalapács.

Az AI-ügyészt arra képezték ki, hogy azonosítsa azt a 8 bűncselekmény-formát, ami a leggyakoribb Sanghajban.


Kínai kutatók olyan mesterséges intelligenciát hoztak létre, amely állítólag képes azonosítani a bűncselekményeket és vádat emelni a bűnözők ellen.

A mesterséges intelligenciát a sanghaji Pudong Népi Ügyészség, az ország legnagyobb kerületi ügyészsége fejlesztette ki és tesztelte – írja a South China Morning Post. Az eszköz több mint 97 százalékos pontossággal képes vádat emelni egy feltételezett bűncselekmény leírása alapján.

A rendszer bizonyos mértékig helyettesítheti az ügyészeket a döntéshozatali folyamatban

– mondták a kutatók az SCMP által látott Management Review című szaklapban megjelent tanulmányukban.

A csapat a gépet egy létező, System 206 nevű mesterséges intelligencia-eszközből építette fel. Kínában az ügyészek már használták a rendszert, hogy segítsen a bizonyítékok értékelésében és annak megállapításában, hogy egy feltételezett bűnöző veszélyes-e a környezetére.

Ez azonban meglehetősen korlátozott volt, mivel nem tudott „részt venni a vádak benyújtásának és az ítéletek [javaslatának] döntéshozatali folyamatában" – írta a csapat a lapban.

A sikeresebb működéshez arra lenne szükség, hogy a mesterséges intelligencia képes legyen azonosítani és eltávolítani a lényegtelen információkat egy ügyben, és feldolgozni az emberi nyelvet a neurális hálózatában.

A Sanghajban kifejlesztett új mesterséges intelligencia azonban képes ilyen módon értékelni az ügyiratokat.

A gép ugyanis alkalmas arra, hogy azonosítsa és megvádolja a bűnözőket a kerület nyolc leggyakoribb bűncselekményével (hitelkártyacsalás, szerencsejáték, gondatlan vezetés, szándékos testi sértés, hivatalos személy akadályozása, lopás, csalás, sőt, még politikai ellenvélemény is).

Természetesen sokan aggódnak egy olyan nagy teljesítményű számítógép miatt, amely képes embereket börtönbe juttatni. Egy névtelenül nyilatkozó ügyész az SCMP-nek azt mondta, hogy bár a 97 százalékos pontosság meglehetősen magas, „mindig lesz esély a hibára".

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk