bonnie és clyde film

A bűnügyi sorozatok és filmek aranykorát éljük. Elég csak a True Detective-re, a Mindhunterre, esetleg A nagy pénzrablásra gondolni. Utóbbi viszont valamiben eltér a lista másik két szereplőjétől: rajongunk a Dalí-maszkos tolvajokért. Ez persze csak egy sorozat, a való életben azonban számtalan olyan esettel találkozhattunk, amikor emberek ténylegesen megkedveltek egy bűnözőt. De vajon ez minek köszönhető? Dr. Nagy László Tibort, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetőjét kérdeztük a furcsa jelenségről.


Mi lehet az oka, hogy vonzalmat érzünk a bűnözők felé?

A sikeres szélhámosok általában kifejezetten karizmatikusak, ellenállhatatlan vonzerővel rendelkeznek. Kell azonban mindehhez egy másik fél is, és itt jön be a képbe az emberi hiszékenység.

A jó szélhámos mindig a személyiség gyenge pontjait keresi, a hiszékenységet, a hiúságot, a büszkeséget.

A filmek és könyvek csaló főhősei is sokszor kedves, intelligens, bájos, szeretni való figuráknak tűnnek, különösen akkor, ha művészi, dramaturgiai eszközökkel az alkotók ezt a hatást akarják elérni. Az történetet ilyenkor az ő perspektívájából mutatják be, az ő szemszögükből ábrázolják a cselekményeket. Hasonló jelenséget tapasztalhatunk időnként azoknál a bűnözőknél is, akik börtönbüntetésüket töltik. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni a múltjukról, és csak az a szenvedésüket, magányukat érzékeljük.

Ez az oka a romanticizálás lértejöttének?

A bűnözők romantikus olvasata csak akkor alakulhat ki, ha nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást venni az általuk okozott sérelmekről, károkról, az áldozatok által átélt fájdalmakról. Ezt egészítheti ki az a sérthetetlenségi attitűd.

Tehát, hogy minket nem bánthatnak.

Pontosan. Elhitetjük magunkkal, hogy mi nem váltunk volna áldozattá, minket az elkövető nem tudott volna megtéveszteni. Ez másokkal előfordulhat, de velünk nem. Aztán általában kiderül, hogy tévedünk.

Milyen bűncselekmények a „legnépszerűbbek"? Kikért rajongunk a legtöbben?

Külön kategóriát képviselnek a csalók. Általában megnyerő modorú, jó fellépésű, magabiztos személyekről van szó, ami nem meglepő, hiszen tulajdonképpen ezért lehettek sikeresek abban, amit csináltak: sugárzó személyiségükkel áldozataikat céljuknak megfelelően manipulálták.

De a rablóknak sincs okuk panaszra. Hiába követnek el súlyos, gyakran durva bűncselekményeket, nem ritkán találkozunk azzal a jelenséggel, amikor az elkövetőknek egyfajta nimbusza alakult ki, már-már népmesei hőssé váltak.

Elég a 19. századi betyárokra, Sobri Jóskára, esetleg Rózsa Sándorra gondolni, bár a betyárromantika és a valóság között akkor is éles különbség volt.

Ambrus Attilát is idesorolná?

A Viszkis valódi „rabló-pandúrt” játszott a rendőrséggel. Leleményes megoldásai miatt, valamint mert nem oltott ki életet és úgy tűnt, kíméletlen erőszakot sem alkalmazott, sokakban szimpátiát váltott ki. Ezt csak tovább növelte, hogy filmbe illő módon még az előzetes letartóztatásból is sikerült megszöknie.

Tehát az emberek olykor „elfogadóbbak” a bűnözőkkel? Szimpatizálunk velük, mert úgy érezzük, nem érdemelték meg a büntetést?

Hazánkban az államszocialista rendszerben több olyan bűncselekményt is büntetett a törvény, amelyeket az emberek többsége nem, vagy alig tartott elítélendőnek. Ilyen volt például a vám- és devizabűncselekmények, az üzérkedést és a disszidálásnak nevezett magatartás is.

Manapság is előfordulnak olyan bűnesetek – elsősorban a jogos védelem vagy az önbíráskodás megítélésével kapcsolatban –, amikor a társadalom nagy része az elkövető oldalán áll.

Emlékezetes például annak a gazdának az esete, aki a sorozatos lopások megakadályozása érdekében fagyállót öntött a saját borába. Úgy gondolta, hogy tolvaj a lopott bor elfogyasztását követően kórházba kerül, és így tulajdonképpen le is buktatja magát. A tolvaj azonban néhány nap múlva meghalt.

Az első fokon eljáró törvényszék emberölésben mondta ki bűnösnek a vádlottat, és hét év letöltendő börtönre ítélte, végül azonban jogerősen a jóval enyhébben büntetendő halált okozó testi sértés miatt csupán másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésben részesült.

Sokan azt az álláspontot képviselték, hogy ha nem lop az áldozat, akkor a halála sem következik be, a bíróság ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az esetet nem lehet megelőző jogos védelmi helyzetnek tekinteni, mert a vagyontárgyak védelmére nem szabad halálos eszközt alkalmazni.

A figyelmetekbe ajánljuk