judd apatow

Netflix komédia készül arról, hogy milyen filmet csinálni a járvány alatt

Judd Apatow következő filmje igencsak meta lesz. Csinál a járvány alatt egy filmet egy járvány alatt készülő filmről.


A koronavírus-járvány olyan régóta tart, hogy elérkeztünk lassan már abba a szakaszba, amikor filmek készülnek róla. Vagy legalább is filmek kerülnek gyártásba, aminek az ötlete valószínűleg sose született volna meg a pándémia nélkül. Gondolhatunk rögtön Michael Bay Songbirdjére, ami akcióthrillert farag a járványból, Judd Apatow pedig megpróbál humort kipréselni belőle. A Netflix ugyanis bejelentette, hogy A 40 éves szűz, a Felkoppintva és a Kész katasztrófa rendezőjének új filmje náluk készül, alaptörténete alapján pedig igencsak meta.

Az egyelőre cím nélküli film egy csapat színészről szól, akik egy buborékban ragadtak egy szállodában, mert be kell fejezniük egy filmet. Ennyit tudunk a történetből, ez alapján gyakorlatilag azon fogunk majd nevetni, hogy mennyire nehéz a korona alatt filmet csinálni. Apatow producere, rendezője és írója is lesz a projektnek, társírólként pedig csatlakozik hozzá Pam Brady, aki korábban South Park és Lady Dynamite epizódokon dolgozott. Gyümölcsöző Apatow kapcsolata a Netflixszel egyébként, hisz idén szintén a streamingóriás volt az otthona a rendező Staten Island királya című filmjének is.

A figyelmetekbe ajánljuk