Napjainkban teljesen természetesnek vesszük, hogy a mellékhelyiség használata magánügy, ám a 19. század előtt a legtöbb helyen nyilvános fürdőszobák léteztek, ahol az intim szükségletek elvégzése korántsem volt privát. Az emberek ekkor csevegtek, sőt akár játszottak is.
1. Koedukált fürdők és vécék
A Római Birodalomtól a középkorig a férfiak és a nők közös fürdőkben mosakodtak. Az állam által építettet és működtetett fürdők a társasági élet meghatározó helyszínei voltak. Ezekben az épületekben hideg és meleg medencék, de raktárak, tornatermek és könyvtárak is helyet kaptak. Egyes fürdők egyszerre akár 1600 ember befogadására is képesek voltak.
2. Nem magánügy
A városi központokban található latrinák olyan létesítmények voltak, amelyeket általában a város kertjei mellé terveztek, és egyszerre több ember használta. Ami ma rendkívül bensőséges pillanat, az a Kr. e. 1. században nem volt annyira, mivel a rómaiak társadalmi tevékenységként tekintettek a vécézésre.
3. Vécépapír helyett
Az ókori Rómában még nem létezett vécépapír, ezért egy fapálcára kötött tengeri szivacsot használtak a tisztálkodáshoz. Talán a legmeglepőbb, hogy a római nyilvános mosdókban nem voltak külön fülkék, így a szivacsot használat után visszatették egy sós vízzel vagy ecettel töltött vödörbe, hogy később más is használni tudja.
4. A saját vécé privilégiuma
Az ókorban a saját mosdóhoz való hozzáférés osztályprivilégium volt. Így, ha nem volt beltéri vécéje az embernek, kénytelenek voltak egy hangos kiáltással figyelmeztetni a járókelőket, hiszen ablakukból öntötték ki az ürüléket. Ez a gyakorlat egészen a szennyvízelvezető rendszerek 19. századi bevezetéséig folytatódott.
5. Megjelennek a csatornák, ezzel pedig eltűnnek a betegségek
Miután az európai városokban kiépítették az első csatornarendszereket, a kolera és a tífusz okozta halálozások száma csökkenni kezdett. Kiderült, hogy az első ilyen betegségeket a szennyezett víz terjesztette. Ma ez nyilvánvalónak tűnhet, de a kutatóknak évekbe telt, mire erre rájöttek.
