scarlett johansson a fekete özvegy poszterén egy rakás fej között

2010 óta először fordul elő olyan, hogy egyetlen Marvel-filmet sem nézhetünk meg a mozikban egy teljes éven keresztül.



A koronavírus-járvány miatt már eleve eltolt, részben Budapesten forgatott Fekete özvegyet tovább halasztja a Disney. A Scarlett Johansson főszereplésével készült Marvel-filmet november 6-án mutatták volna be a mozik. Jelen állás szerint viszont csak 2021. május 7-én kerül majd a mozikba, már ha a járvány nem húzza újra keresztbe a képregényes cég terveit.

Ezzel pedig 2020 lett hivatalosan is az első év 2010 óta, amiben egyetlen filmet sem küld moziba a Marvel Studios. 2008 óta is mindössze csak a 2009-es év telt el újabb MCU film nélkül.

Több film bemutatójának dátuma is változott a Disney mozis naptárában egyébként. Az új Halál a Níluson feldolgozás októberről december 18-ra költözött, a The Empty Man című horror pedig decemberről október 23-ra lett előre hozva. A szintén Marvel Eternals februárról jövő év november 5-re lett tolva, a Shang Chi film jövő májusról július 9-re, egy cím nélküli titkos Marvel össznépi szuperhősfilm pedig kikerült a naptárból.

Az eredetileg novemberben az Oscar-szezonra érkező Ben Affleck-film, a Deep Water novemberről egészen jövő év augusztus 13-ra lett tolva, Steven Spielberg West Side Story feldolgozása pedig egy egész évet költözött, most december 18-ról jövő december 10-re. A The King's Man című Kingsman előzmény viszont előre jött pár napot, február 26-ról 12-re. Persze talán mondanunk sem kell, hogy ezek még mindig nincsenek kőbe vésve, látva a járvány kiszámíthatatlanságát.

(Forrás: A.V. Club)

A figyelmetekbe ajánljuk