annie hall movie woody allen

Íme, néhány Oscar-díjas romantikus film a tavaszi estékre

Április 25-én, este rendezik meg amerikai idő szerint a 93. Oscar-gálát. Mi most öt romantikus Oscar-díjas filmet válogattunk az Oscar rajongóknak.


Nemrég írtunk arról, hogy mennyire zártkörű lesz a 93. Oscar-gála, de az Oscar-díjátadó történelméről, valamint leghosszabb beszédeiről is említést tettünk már. Most néhány romantikus, Oscar-díjas filmet gyűjtöttünk össze:

1. Annie Hall (1977)

Woody Allen egyik legjobb romantikus vígjátékában a rendező elfordult az általa megszokott stílustól és belevetette magát valami mainstreambe. A film Alvy Singer és Annie Hall szerelmét igyekszik bemutatni. Diane Keaton főszereplőként való beválogatása nagyon szerencsés volt. Gondtalan és hűvös, tökéletes ellenszere Allen idegbeteg Alvy Singerének.

Legviccesebb pillanatuk akkor következik be, amikor megbeszélik következő randevújukat, ekkor a képernyőn megjelennek a különbségek, vagyis az, amit mondanak és amire gondolnak közben. Ám az is zseniális jelenet, amikor egyszerre, osztott képernyőn látjuk a szerelmes pár tagjainak terápiáját és gondolatait a kapcsolatról. A film három kategóriában is Oscart nyert.

2. Lesz ez még így se! (1997)

A filmben, mely megnyerte mind a férfi, mind a női főszereplő Oscar-díját, Jack Nicholson és Helen Hunt játszik. Nicholson Melvint alakítja. Melvin egy olyan hóbortos alak, aki csak az irodalomnak él. Kényszeres és eléggé kiállhatatlan figura. Egy napon szomszédját kirabolják és megverik, majd kórházba kerül.

Ekkor Melvin kezdi el gondozni a szomszéd kutyáját, ami eléggé nehezére esik. Közben feltűnik a képben Carol is, aki szintén nem hagyja nyugodni. Melvin kétségbeesik, igyekszik fenntartani jól bevált elviselhetetlenségét, ám ez egyre kevésbé sikerül neki.

3. Amour (2012)

A francia romantikus dráma a megszokottól eltérően egy idős szerelmespárt mutat be, Anne és Georges (Emmanuelle Riva és Jean-Louis Trintignant) történetét ismerhetjük meg a képkockákon. Ők zenészek és tanárok, egy művelt, idős házaspár benyomását keltik. Egy napon azonban Anne stroke-ot kap és átrendeződik minden, meg kell küzdeniük a történtekkel.

Lányuk ridegen áll az eseményekhez, csak a problémára fókuszál, nem látja azt, hogy szülei szíve tulajdonképpen összetört. Georges ezután csak úgy, mint a zenei közönség, nézője lesz annak, hogy véget érhet az, amit közösen együtt felépítettek.

4. A víz érintése (2017)

Guillermo del Torofilmje olyan, akár egy varázslatos mese. A Víz érintésének egyik főszereplője a Fekete lagúna szörnye filmből lett kölcsönözve, amely a hidegháború alatti táborok klasszikus horrorfilmje volt. A történet egy furcsa vadállatról szól, amely félig hal, félig ember és az Amazonas esőerdeiben fedezték fel.

A filmben azonban ugyanez a lény az 1960-as évek elején Baltimore-ba kerül, egy kormányzati kutatólaboratórium egyik tartályában tartják, ahol a tudomány és a nemzetbiztonság jegyében brutális kínzásoknak vetik alá. Elisa (Sally Hawkins) a laboratórium éjszakai takarítószemélyzetének tagja, aki jazz lemezeket játszik a fegyencnek, kemény tojással eteti, és egy idő után beleszeret. A különös, ám kedves romantikus film négy Oscar-díjat is nyert.

5. Szólíts a neveden (2017)

A romantikus film négy jelölést kapott, ezekből egyet nyert el. Luca Guadagnino rendezésében egy olyan történetet láthatunk, mely egy olaszországi nyarat mesél el. Ez a nyaralás Elio (Timothée Chalamet), számára maga a paradicsom. Elio 17 éves, a szüleivel együtt minden évben ugyanabban a villában töltik a vakációt, és ugyanazok a régi barátok veszik körül őket.

Elio apja művészettörténész, aki általában a nyaralás alatt befogadja néhány hétre egyik tanítványát. Ezen a nyári vakáción a doktori disszertációján dolgozó Oliver (Armie Hammer) csatlakozik a családhoz, ami megzavarja valahogy a harmóniát. Elio és Oliver között egy idő után gyönyörű szerelem kezd kibontakozni.


A figyelmetekbe ajánljuk