A 91. Oscar-gála nyertesei kezükben fogják az ikonikus aranyszobrot

Eredetileg csak azok a győztesek mondhattak volna köszönőbeszédet, akik Los Angelesben tartózkodtak volna a gála idején.


Az esemény szervezői azonban most megerősítették, hogy Londonban és Párizsban is lesz egy-egy olyan központ, ahonnan a nemzetközi jelöltek bejelentkezhetnek – írja a Variety.

A cikkből az is kiderül, hogy tárgyalások folynak a Brit Filmintézettel arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Királyság fővárosában a kultikus BFI Southbankban legyen kihelyezett díjátadó.

A korlátozások miatt, azok a jelöltek, akik Londonból izgulják majd végig a neves eseményt kizárólag egyetlen kísérőszemély társaságában vehetnek részt a díjátadón. A brit jelölteknek a gála előtt két negatív koronavírus-tesztet kell produkálniuk, a külföldről érkezőkra – a teszt mellett – pedig még egy tíznapos karantén is vár.

Párizsban minden valószínűséggel a Canal+ tévécsatorna stúdiójában lesz a gála, ám a londonival ellentétben – mivel a francia járványügyi korlátozások szigorúbbak a britnél – itt kizárólag csak a hét jelölt vehet majd részt.

A jelöltek még kísérőt sem vihetnek magukkal, sőt fogadás sem lesz az eseményt követően.

A 93. Oscar-gála – Los Angeles-i idő szerint – április 25-én, este lesz.

A figyelmetekbe ajánljuk