Ha az eddigi éveket vesszük figyelembe, bízhatunk a zsűri döntésében.


Megalakult a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság. Idén először az országok a járványhelyzet miatt nem csupán a mozikban bemutatott 2019. október 1-je és 2020. december 31-e közötti filmekből válogathatnak, hanem az online megjelent tartalmak közül is.

A szakmai bizottság tagjai idén Deák Kristóf, a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm rendezője, a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai, Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, a Filmintézet Nemzetközi jogértékesítési és képviseleti igazgatója, illetve Novák Emil, a Magyar Filmakadémia ügyvezető elnöke lesz.

A zsűri novemberben fogja megnevezni, hogy melyik filmet küldjük ki az idei Oscarra. Onnantól pedig az Amerikai Filmakadémia döntésében bízhatunk, hogy lesz-e magyar alkotás az öt legjobb nemzetközi film között.

A jelöltek listáját 2021. március 15-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására április 25-én kerülhet majd sor Los Angeles-ben – áll a Nemzeti Filmintézet sajtóközleményében.

Friss

Úgy tűnik, Kylie Minogue végre rendesen visszatér

Az ausztrál énekes legújabb dala, a Magic szeptember 24-én jelent meg.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk