oscarok

Nincs Zoomos részvétel, aki megjelenik, annak átadják a díjat, aki nem tud, az majd megkapja valamikor máskor.


Az idei Oscarnak a maga is Oscar-díjas Steven Soderbergh filmrendező lesz a vezető producere, az általa vezetett csapat fogja szervezni majd a gálát. Most körbeküldtek a jelölteknek egy levelet a tudnivalókról a díjátadót illetően, és mint kiderül belőle, az idei tematika az, hogy a történetek számítanak.

Ugyanakkor az is kiderül, hogy sok más díjátadóhoz hasonlóan az idei Oscaron a nyertesek nem az otthon, videón bejelentkezve veszik át majd a díjakat és mondják el a beszédjeiket, hanem helyszínen megjelenős esemény lesz. Mindenkit biztosítottak, hogy a legnagyobb vírusvédelmi elővigyázatokkal és szigorral lesz megszervezve. Ugyanakkor aki a műsor része akar lenni, annak kötelező lesz a megjelenés, Zoom egyáltalán nem játszik majd.

Egy másik érdekes részlete a kiküldött leveleknek az a rész, amit hívhatunk nyugodtan a Jason Sudeikis szabálynak. A levélben ugyanis külön kitérnek arra, hogy kötelező ünneplőbe öltözni, mint írják benne, aki akar, az lehet extra, de ami nem lehet, az utcai, ami a ruhákat illeti. Legnagyobb sajnálatunkra, ugyanis a Golden Globe-ját kapucnis felsőben és mackóban átvevő Sudeikis után az Oscar biztosra megy, hogy ilyen ne fordulhasson elő az ő gálájukon.

Az idei Oscart egyébként április 25-én, nálunk hétfőre virradó hajnalra fogják majd tartani idén.

(Forrás: Deadline)


A figyelmetekbe ajánljuk