A történet nagyon egyszerű: egy csapat turista – középpontban egy éppen széteső családdal – egy strandon reked, ahol mindenki a megszokottnál sokkal gyorsabban öregszik. Sok reményük nincs a túlélésre, az idő felpörgött múlása és az ezzel együtt járó halál ugyanis elkerülhetetlen. M. Night Shyamalan legújabb filmjével nem tudta megugrani a Hatodik érzék zsenialitását, sőt hibákat is találunk benne bőven, mégis érdemes megnézni. Elmondjuk, hogy miért.
A hat Oscarra jelölt Hatodik érzéket már megjelenésekor a filmtörténet egyik legikonikusabb darabjaként emlegették, Shyamalant pedig szinte egyből a legnagyobb rendezők közé emelték.
Az 1999-ben, Bruce Willis főszereplésével készült kultfilmet követően azonban elmaradtak a nagyobb sikerek, a rendező több filmjével is megbukott, visszavonult, majd újból dolgozni kezdett, ám a nagy áttörés valahogy továbbra sem jött össze.
Ez pedig egyértelműen Shyamalan hibája.
A rendező szinte minden filmjére igaz ugyanis, hogy hiába rendelkeznek kiváló alapsztorival – gondoljunk csak a Széttörve, vagy Üveg című mozikra –, ha a teljesen felesleges mellékszállak miatt a néző egy idő után érdeklődését veszti. Az Idővel is pontosan ez a helyzet.
M. Night Shyamalan az Idő című film forgatása közben
Universal Pictures
Mi lehet bravúrosabb lépés, mint egy olyan, alaktalan gonosszal szembe állítani a nézőt, ami valóban létezik? Az idő múlásától szinte mindannyian félünk – ha nem is a saját öregedésünk, de szeretteink elvesztése miatt – a film pedig már-már tükröt tartva elénk jelzi, hogy minden aggodalmunk jogos.
Pontosabban csak jelezhetné, ám a teljesen hanyagolható háttérsztorik érdektelenné teszik a főszál lényegi mondanivalóját.
Fontos-e a történet szempontjából, hogy Vicky Krieps által megformált Prisca és a Gael García Bernal által alakított Guy házassága éppen válságban van? Nem, ahogy az sem, hogy lányuk egészen kiválóan énekel, vagy hogy épp miért viszik őket arra a bizonyos strandra.
Sajnos azokkal a történetszálakkal sem bánik jól Shyamalan, melyeknek amúgy lényeges szerepük lenne: a film utolsó pár percéig nem derül ki például, hogy miért fontos, hogy a szereplők legtöbbjének van valamilyen alapbetegsége.
Ez már csak azért is furcsa, mert az Idő másik nagy hibája, hogy kiszámítható.
A kellően sok filmet látott néző már az első félórában sejtheti, hogy ki szolgáltatja majd a megmeneküléshez szükséges információt, ahogy azt is tudhatjuk jó előre, hogy milyen formában fog érkezni ez a segítség – szimplán csak ki kell várnunk, hogy a főszereplők is rájöjjenek erre.
Az Időre ráfért volna, hogy az alkotók kicsit többet foglalkozzanak az arányaival, ám ez szintén egy Shyamalan-sajátosság.
Thomasin McKenzie és Gael García Bernal az Idő című filmben
Universal Pictures
Hiába beszélünk horrorról, a rendező valódi mondanivalója, hogy a kapcsolatok legfontosabb egysége a család, és sokkal nagyobb esélye van a túlélésre annak, akit szeretet vesz körül – aki pedig ezt nem így látja, az ne számítson semmi jóra.
A fenti problémák ellenére azonban nem tudjuk azt állítani az Időről, hogy rossz film lett, vannak ugyanis kifejezetten értékelhető pillanatai, melyekben megjelenik az a zsenialitás, amiről tudjuk, hogy ott rejtőzik Shyamalanban.
Ilyenek azok a nüansznyi részletek, amiktől a néző fejében egyből végigsuhan a gondolat, hogy a rendező kreativitása határtalan.
Gondoljunk csak a gyerekek tinédzserré válásának ismertetésére:
Shyamalan nagyon egyszerűen megtehette volna, hogy egy sima snittváltással egyszer csak gyerekekből kamaszokat varázsol, ám ehelyett ő elvette róluk a fókuszt – az arcukat hosszú percekig nem is láttuk – és egy-egy félmondattal adta a tudtunkra, hogy itt elindult egy folyamat.
Anya, szorít a fürdőnadrágom.
De az idő múlását jelzi a már felnőtté vált Maddox (Thomasin McKenzie), Trent (Alex Wolff) és Kara (Eliza Scanlen) érzelmi fejlődése is. Természetesen tapasztalatok hiányában legbelül mindig gyerekeknek maradnak, ám Shyamalan mégis megadja a nézőnek azt megnyugvást, hogy nem kell a film második felében infantilisen viselkedő színészek játékát néznie.
Az Idő legerősebb jelenetei is ehhez a szereplőhármashoz kapcsolódnak: Maddox félmonológja a gondolatai színeinek és élénkségének megváltozásáról, vagy az alig pár perce felnőttként élő Kara és Trent gyermekének megszületése, majd elvesztése.
Thomasin McKenzie és Alex Wolff az Idő című filmben
Universal Pictures
És ha már színészek: kijelenthetjük, hogy erősre sikerült a casting. Bár nagy hollywoodi nevekkel nem találkozunk, Krieps és Bernal tökéletes választás volt a két szülő szerepére, de nem nyújtott gyenge teljesítményt Rufus Sewell, Aaron Pierre és Ken Leung sem.
Aaron Pierre az Idő című filmben
Universal Pictures
A szereplőgárda tekintetében viszont a legjobb, hogy a castingosok tökéletesen megtalálták az idő múlásának eszközéül szolgáló gyerekszereplők tinédzserkori és felnőttkori énjeit.
Elhisszük, hogy valóban őket látjuk idősebb korukba, így affelől sincs kétségünk, hogy belső vívódásaik valósak.
Vajon Shyamalan egyik kiemelkedő alkotásaként fogunk-e emlékezni az Időre? Határozottan nem, ettől függetlenül alulról talán becsúszik az említésre méltó alkotások közé.
Idő, 2021, 108 perc. 6,5/10
