Megérkezett az új Defender rövidebb változata

Vannak az autógyártás történetében olyan modellek, amelyeket senkinek sem kell bemutatni. Ilyen a Land Rover Defender, a brit autómárka több mint 70 éve gyártott design-ikonja, a strapabíró terepjárók etalonja. Most megérkezett az idén teljességgel megújult típus kisebbik, háromajtós modellje, a Defender 90 is.



„Bármilyen terepen, minden körülmények között megállja a helyét" – talán ez lenne az a mondat, amit a Defender tulajdonosoktól a legtöbbször hallanánk, ha arra kérnénk őket, mutassák be röviden az autójukat. A Land Rover márkát 1948-ban megteremtő Defender olyannyira a brit autógyártás ikonjává nőtte ki magát, hogy a legendák szerint a második világháborúban autószerelői és teherautósofőri képesítést is szerzett II. Erzsébet királynő mintegy 30 példány büszke tulajdonosa volt, és a legtöbbször ebben a típusban láthatták életútja során.

Az idén teljességgel megújított, a tesztek során a Föld legtávolabbi zugaiban is sikerrel bizonyított új Defender folytatja a nemes hagyományt. A szinte önálló kategóriának számító terepjáró 21. századi reinkarnációja erős, magabiztos, kifinomult és semmivel össze nem téveszthető.

A most piacra került, rövid tengelytávú, háromajtós modellváltozat, a Defender 90 nemcsak közúton és terepen viselkedik lenyűgözően, de a legfejlettebb technikai újításokkal felvértezve egyedülálló élményt és kényelmet is nyújt vezetőjének és utasainak.

A mild hibrid technológiával felszerelt nagyteljesítményű, kiváló közúti- és terepképességeket biztosító Ingenium benzin- és dízelmotorok már ismert kínálatával választható Defender 90 akár hatszemélyes kivitelben is elérhető. Az új Defender legalább annyira előremutató technológiailag, mint amennyire strapabíró. I

tt mutatkozott be először a Land Rover új, Pivi Pro információs és szórakoztató rendszere, amelynek újgenerációs, 10" méretű érintőképernyője intuitív és felhasználóbarát, így a gyakran használt feladatok elvégzéséhez csak minimális felhasználói közreműködést igényel.

Az egyénileg konfigurálható Terrain Response 2 rendszer lehetővé teszi a vezetők számára, hogy az érintőképernyőn keresztül finomhangolják a jármű minden részletét annak aktuális környezetéhez, ezzel a legtöbbet kihozva az autó rendkívüli képességeiből.

Utasterében ugyanazokkal a praktikus részletekkel találkozunk, mint a 110-esben, a modell azonos kivitelekben (Defender, X-Dynamic, First Edition és X) és felszereltségi szinteken (S, SE és HSE) választható. Az akár hatszemélyes jármű vezetőjét és utasait tágas belső tér várja, noha a karosszéria nem hosszabb, mint egy átlagos alsó-középkategóriás családi személyautó. A Defender 90 kiváló manőverezhetőségének záloga a szűk, 11,3 méteres sugarú fordulókör.

A Defender 90 modellhez négyféle tartozékcsomag (Adventure, Country, Explorer és Urban) választható, így az ügyfelek bármilyen körülményekre felkészíthetik és tökéletesen személyre szabhatják Defenderüket. A szabadon választható 170 különféle kiegészítő – többek között távirányítós elektromos csörlővel, tetőtéri sátorral és felfújható vízálló napellenzőkkel, hagyományosabb vonóhorog-rendszerekkel és tetőcsomagtartókkal is felszerelhető – miatt szinte esélytelen, hogy két azonos Defenderrel találkozzunk az utakon.

A Land Rover márkát 70 éve jellemző innováció a 21. századi igényeknek megfelelően értelmezi újra a kalandozás fogalmát, miközben képességeinek forradalmi sokrétűsége, az innovatív technológiai újítások és felhasználóbarát szolgáltatások széles köre különböztetik meg a Defendert a mezőnytől.

Cikkünk megjelenését a WAE kft. támogatta.

A figyelmetekbe ajánljuk