Land Rover repülőtéren
Land Rover

Küldetés teljesítve: sikeres űrutazás a Land Rover segítségével (x)

Történelmet írt Richard Branson, amikor légitársasága, a Virgin Galactic végrehajtotta a világ első, sikeres kereskedelmi űrutazását. De mi köze ehhez a patinás brit autógyártónak, a Land Rovernek?



A Range Rover Astronaut Edition és a Land Rover Defender 110 is hozzájárult ahhoz, hogy a Virgin Galactic július 11-én megvalósította első, teljes legénységgel végrehajtott űrrepülését, amelyen a cég alapítója, Sir Richard Branson is részt vett.

Land Rover

A Virgin Galactic a világ első kereskedelmi űrközlekedési társasága, az első olyan magánvállalat, amely kereskedelmi célokra tervezett űrjárművel képes embereket juttatni a világűrbe. Mostanra mintegy 600 leendő asztronauta ügyfelet regisztráltak, akiket a Land Rover által biztosított járművekkel szállítanak majd a repülés helyszínére.

A két cég együttműködése egészen 2014-ig nyúlik vissza, melynek köszönhetően a Land Rover járművek vontatják az űrtechnológiai vállalat űrjárműveit, szállítják az űrhajósokat és segítik a cég mindennapi működését a felszerelések szállításán át a felszállópálya rajt előtti ellenőrzéséig.

Land Rover

A SpaceShipTwo Unity űrjármű két pilótával és négy kutatóűrhajóssal a fedélzetén tette meg a történelmi utat július 11-én. A hatfős legénység az új-mexikói Spaceport America űrkikötőből szállt fel, és oda is tért vissza. Sir Richardot egy – a kizárólag a leendő asztronauták számára elérhető – Range Rover Astronaut Edition szállította a Unity 22" felszállásának helyszínére, majd a sikeres leszállást követően az űrjárművet egy Land Rover Defender 110 vontatta vissza az ünneplő egybegyűltek elé.

Land Rover

„Elképesztő műszaki és emberi teljesítményről tett tanúbizonyságot a Virgin Galactic csapata, amikor szó szerint új magaslatokba emelték az életre szóló kaland élményét"

– nyilatkozta az esemény kapcsán Joe Eberhardt, a Jaguar Land Rover North America elnök-vezérigazgatója.

„A Land Rover 2014 óta velünk van, segíti munkánkat és része mindennapi életünknek"

– mondta Stephen Attenborough, a Virgin Galactic ügyfélkapcsolati igazgatója, aki szerint ezek a kiváló közúti- és terepképességekkel bíró, ikonikus luxusjárművek központi szerepet játszottak ennek a történelmi jelentőségű napnak az előkészítésében és lebonyolításában.

A figyelmetekbe ajánljuk