Ljudmila Ulickaja egyik legújabb könyvéből megtanulhatjuk, hogy létezik magányos boldogság

De az a jó, ha az embernek van miről ábrándoznia." Ljudmila Ulickaja talán a ma élő leghíresebb kortárs orosz író. Enyhülést hozott 2020-as évbe könyvével, melyben az elmúlás is könnyű.


Ljudmila, életrajza alapján, a negyvenes évek Oroszországába született. Baskíriából politikai okok miatt családjával Moszkvába menekültek.Ulickaja genetikus lett, emellett szamizdat (tiltott) irodalmat kezdett terjeszteni. Ezután irodalmi titkár lett, rengeteget írt a nyolcvanas évek alatt, ám a várt sikert az 1996-os év hozta el, amikor Franciaországban Medici-díjat nyert Szonyecska regénye.

A lélek testéről egy novelláskötet, amely 2020-ban a Magvető kiadó gondozásában jelent meg Magyarországon. A cím utal a magyar filmre (Testről és lélekről), amely az írónő elmondása alapján kapcsolódik a kötethez. A könyv két téma köré szerveződik, az egyik a Barátnők, a másik A lélek testéről. Mindkét részt egy-egy vers vezeti fel. A karakterek sok esetben kiutasított, elűzött, szeretetlen, magányos egyének, akik keresik a helyüket a világban. A szereplők néha mesés elemekkel változnak át, ám az olvasó is érzi, valamint a szöveg is megjegyzi, „Kafkai rovaroknak nyomuk sem volt sehol". Szenvedélyesen szeretnek egy-egy foglalkozást, egy ideát. Korán halnak meg, az olvasót mégsem az elmúlás rázza fel, mivel annak minden mozzanata könnyed és kellemes, inkább az élet maga. Kik ezek a szereplők?

Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak

─ olvasható a Moly könyvleírásában, ahol egyébként a novelláskötet 93%-os értékelésnek örvend.

Mit tanulhatunk még Ulickajától? Hogy az értelmiség „olyan képzett emberekből álló réteg, akiknek a tevékenységét a közjó vezérli, nem pedig a kapzsiság". Hogy az öregkori szerelem „zuhanás az ifjúságba egy véletlen érintéstől, első csók a lépcsőház sötétjében, a meglepődés heve, a hirtelen föllobbanó teljes bizalom". Ám megtanulhatjuk azt is, hogy létezik magányos boldogság:

„Biztos az illattól van, ezt feltételezte, amikor észrevette, hogy a lakásban sűrűsödik a levegő, megtelik a magányos boldogság erős, földöntúli zamatával, s őbenne föl sem dereng, hogy ezt érdemes volna megosztania bárkivel."

Szerző: Mircse Andrea

A figyelmetekbe ajánljuk