1815 áprilisában az indonéziai Tambora vulkán hatalmas erővel tört ki, és óriási mennyiségű hamut, valamint kénvegyületet juttatott a légkörbe. A kitörés következtében kialakuló részecskék visszaverték a napsugárzás egy részét, ami világszerte hozzájárult a hőmérséklet csökkenéséhez. A következő esztendő ezért „a nyár nélküli évként” vonult be a történelembe. Európa több részén szokatlanul hideg idő, heves esőzések és terméskiesések nehezítették az emberek életét – olvashatjuk a MentalFloss cikkében.
A különös időjárás azonban egy egészen váratlan kulturális következménnyel is járt. 1816 nyarán Mary Wollstonecraft Godwin, a későbbi Mary Shelley, Svájcba utazott szerelmével, Percy Bysshe Shelley költővel. A Genfi-tó partján töltött hetek alapjaiban változtatták meg az életét, és egy olyan történet megírására ösztönözték, amely több mint kétszáz évvel később is meghatározza a horror műfaját.
Mary 1797-ben született Londonban. Édesanyja, Mary Wollstonecraft filozófus és a női jogok korai szószólója volt, édesapja, William Godwin pedig ismert politikai gondolkodó és író. Anyját mindössze tizenegy napos korában elveszítette, mostohaanyjával pedig soha nem alakult ki igazán jó kapcsolata. Bár nem részesült hagyományos iskolai oktatásban, apja gazdag könyvtára és a család otthonában rendszeresen megforduló írók, költők és gondolkodók különleges szellemi környezetet biztosítottak számára.
Már fiatalon írni kezdett, és tizenegy éves korában megjelent első verse is. Tizenévesen ismerkedett meg Percy Bysshe Shelley-vel, aki ekkor már házas volt. Kapcsolatuk komoly botrányt váltott ki, ám a pár ennek ellenére együtt szökött Európába. Mary mindössze tizenhét éves volt, amikor megszületett első gyermekük, Clara, aki alig két héttel később meghalt. A veszteség mélyen megrázta a fiatal nőt. Később arról álmodott, hogy halott gyermekét a tűz melegével ismét életre tudja kelteni.
1816 nyarán Mary és Percy a Genfi-tóhoz utazott, ahol többek között Lord Byron költő, John Polidori orvos és író, valamint Mary mostohatestvére, Claire Clairmont társaságában töltötték idejüket. A társaság gyakran gyűlt össze a Byron által bérelt Villa Diodatiban. A szokatlanul hideg és esős időjárás miatt a vendégek sokszor a házban rekedtek. Hogy elüssék az időt, kísértettörténeteket olvastak fel egymásnak, majd Byron azt javasolta, hogy mindenki próbáljon meg saját rémtörténetet írni.
A társaság tagjai emellett élénken vitatkoztak a kor tudományos felfedezéseiről, az emberi élet természetéről és arról, vajon lehetséges-e mesterségesen életet teremteni. Mary eleinte nehezen talált megfelelő ötletet. Aztán egyetlen éjszaka mindent megváltoztatott.
Mary későbbi visszaemlékezése szerint egy éjszaka különös, rémisztő látomása támadt, miközben az alvás és az ébrenlét határán lebegett. Egy fiatal tudóst látott maga előtt, aki élettelen testrészekből összeállított teremtmény fölé hajolt. A kísérlet sikerült: a korábban mozdulatlan test egyszer csak életre kelt. A látomás annyira megrázta, hogy végül ebből formálta meg történetének alapötletét.
A Frankenstein azonban jóval több lett egyszerű rémtörténetnél. A regény középpontjában Victor Frankenstein tudós áll, aki mesterségesen létrehoz egy élőlényt, majd elborzad saját teremtményétől, és magára hagyja. A történet olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma is aktuálisak: meddig terjedhet az emberi tudomány hatalma, és milyen felelősséggel tartozik az alkotó a teremtményéért? A Genfi-tó környéke és a közeli Mont Blanc látványa szintén hatással volt a regény világára.
Mary a következő években tovább dolgozott történetén. Közben, 1816 decemberében feleségül ment Percy Shelley-hez, miután a költő első felesége meghalt. A Frankenstein, avagy a modern Prométheusz végül 1818-ban jelent meg, amikor Mary mindössze húszéves volt. A könyvet névtelenül adták ki, és mivel az előszót Percy Shelley írta, sokan kezdetben neki tulajdonították a művet. A regény fogadtatása eleinte vegyes volt, ám idővel az irodalomtörténet egyik legnagyobb hatású alkotásává vált. 1823-ban újabb kiadás jelent meg, immár Mary Shelley nevével, 1831-ben pedig napvilágot látott az átdolgozott változat, amely ma is az egyik legismertebb szövegváltozat.
Mary magánéletét eközben további tragédiák kísérték. Gyermekei közül csak Percy Florence érte meg a felnőttkort, férje pedig 1822-ben egy itáliai hajóbalesetben életét vesztette. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, Percy Shelley halála után holttestét a korabeli járványügyi előírások miatt a tengerparton hamvasztották el, ám a beszámolók szerint a szíve nem égett el teljesen. A különös történet szerint Edward John Trelawny író emelte ki a máglyából a szívnek vélt maradványt, amely később Mary Shelleyhez került, aki élete végéig megőrizte. Az írónő később is alkotott, regényeket írt, és gondozta elhunyt férje irodalmi hagyatékát. 1851-ben, 53 éves korában halt meg Londonban.
A Frankenstein története azonban túlélte alkotóját. A regényből számtalan film, színházi feldolgozás és újraértelmezés született, miközben sokan máig tévesen Frankensteinnek nevezik a tudós által létrehozott teremtményt. Mindez pedig egy különösen hideg nyárnak, néhány unatkozó írónak és egy fiatal nő hátborzongató rémálmának köszönhető.
Olvasd el ezt is!