Agysérülései miatt válhatott kegyetlen gyilkossá VIII. Henrik
Fiatalon művelt, energikus és sportos uralkodóként ismerték, élete végére azonban VIII. Henrik hírhedtté vált kegyetlenségéről, dühkitöréseiről és egyre könyörtelenebb döntéseiről. A látványos változásra számos magyarázat született, az egyik legérdekesebb szerint pedig nem pusztán a hatalom formálta át a király személyiségét. Elképzelhető, hogy a lovagi tornákon és más sportbalesetekben elszenvedett fejsérülések is szerepet játszottak benne.
Az elmélet akkor kapott új lendületet, amikor a Yale Egyetem neurológusai VIII. Henrik életét egy modern orvosi szempontú vizsgálatnak vetették alá. A kutatók szerint a királynál később jelentkező memóriaproblémák, impulzivitás, dühkitörések, fejfájás, álmatlanság és depresszív időszakok összefügghettek ismétlődő traumás agysérülésekkel.
Az egyik ilyen eset 1524 márciusában történt. Henrik Charles Brandonnal, Suffolk hercegével mérkőzött egy lovagi tornán, amikor úgy indult el ellenfele felé, hogy sisakrostélya még nyitva volt. Brandon ezt nem látta, lándzsája pedig a király homlokának környékén találta el a sisakot, ami az ütközés erejétől szilánkokra tört. A jelenet ijesztő lehetett, Henrik azonban röviddel később újra lóra ült, és még hat menetet teljesített, hogy bizonyítsa: nem sérült meg. Ez komoly kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az eset valóban súlyos fejsérülést okozott volna.
Egy évvel később ismét közel került a halálhoz. Sólyomvadászat közben egy rúd segítségével próbált átjutni egy vizesárkon, a rúd azonban eltört, Henrik pedig fejjel előre a sárba zuhant. Edmund Moody nevű szolgája húzta ki, mielőtt megfulladhatott volna. A korabeli beszámoló ugyan veszélyes helyzetről ír, arra azonban nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a király eszméletét vesztette vagy komoly fejsérülést szenvedett volna.
A legtöbb találgatás mégis egy 1536. januári lovasbalesethez kapcsolódik. Henrik egy greenwichi tornán esett le a lováról, és az eset híre olyan súlyosnak tűnt, hogy egy későbbi, közvetett beszámoló szerint a király két órán át nem tudott megszólalni. Ez akár eszméletvesztésre és jelentős agysérülésre is utalhat. Csakhogy az Angliában tartózkodó császári követ, Eustace Chapuys azt írta, hogy bár mindenki csodának tartotta, hogy Henrik túlélte az esést, nem sérült meg. Charles Wriothesley krónikája ugyancsak azt állítja, hogy a királynak nem esett baja.
Az agysérülés-elmélet ettől még nem zárható ki teljesen. Henrik élete utolsó évtizedében valóban egyre súlyosabb egészségügyi problémákkal küzdött, és viselkedését is gyakran írták le ingerlékenynek, kiszámíthatatlannak. Ugyanakkor ezeknek más magyarázata is lehetett. A király lábán kialakult krónikus, rendkívül fájdalmas fekélyek éveken keresztül kínozták, mozgása egyre nehezebbé vált, testsúlya jelentősen megnőtt, és az állandó fájdalom az alvását és a hangulatát is befolyásolhatta. A későbbi tünetek egy részét ezért önmagában az agysérüléshez kötni ma már lehetetlen.
Ráadásul kérdéses az is, hogy VIII. Henrik személyisége valóban egyik napról a másikra változott-e meg. Könyörtelen döntései és ellenfeleivel szembeni kegyetlensége már az 1536-os baleset előtt is megjelent, a hatalom pedig olyan környezetet teremtett körülötte, amelyben egyre kevesebben mertek szembeszállni vele.
A traumás agysérülés így izgalmas magyarázatot kínál arra, miért vált Henrik uralkodása utolsó szakasza egyre sötétebbé, bizonyítani azonban több száz év távlatából aligha lehet. Elképzelhető, hogy a sérülések valóban hatottak rá, de az is, hogy a fájdalom, a romló egészség és a korlátlan hatalom együtt hozta felszínre személyiségének legsötétebb oldalát.
Olvasd el ezt is!