Versailles sötét hétköznapjai: tetvek, rossz fogak és szennyvíz a királyi udvarban

Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy Versailles a pompája ellenére kifejezetten koszos, bűzös és egészségtelen helynek számított. A korszakról szóló újabb beszámolók és történészi kutatások azonban még részletesebb képet adnak a királyi udvar hétköznapjairól: arról, hogyan próbálták parfümökkel elfedni a higiéniai problémákat, miért váltak a parókák tetűellenes eszközökké, és milyen egészségügyi gondokat okozott az udvari életforma.

A 17. század emberei egészen másképp gondolkodtak a tisztálkodásról, mint mi. Sokan úgy hitték, hogy a meleg víz megnyitja a pórusokat, és betegségeket enged a szervezetbe, ezért a rendszeres fürdés ritkaságnak számított még az előkelők körében is. XIV. Lajosról a történészek azt tartják, hogy egész életében csak néhány alkalommal vett teljes fürdőt. A tisztálkodás inkább illatszerekből, alkohollal átitatott kendőkből és gyakori ruhacseréből állt.

A versailles-i udvar ikonikus parókái sem pusztán divatkellékek voltak. A tetvek és más élősködők állandó problémát jelentettek, ezért sok férfi teljesen leborotválta a haját, majd parókát viselt. Ezeket ugyanis könnyebb volt tisztítani: a parókákat ki lehetett főzni, így pedig könnyen megszabadulhattak a fertőzésektől. Az udvari élet egészségügyi problémáit tovább súlyosbította a korszak cukorfogyasztása. A 17-18. században a cukor luxuscikknek számított, az előkelők pedig látványosan sok édességet fogyasztottak. Ennek következményei hamar megjelentek: fogszuvasodás, fertőzések és súlyos fogvesztés alakult ki az udvarban.

A problémák nem álltak meg a lakosztályoknál. A korabeli beszámolók szerint időnként még a palota egyes konyháiba is beszivárgott a szennyvíz. Az ételek gyorsan romlottak, az élősködők és fertőzések pedig állandó veszélyt jelentettek egy olyan korban, amikor sem modern csatornarendszer, sem élelmiszerbiztonsági szabályok nem léteztek. A helyzetet az is súlyosbította, hogy Versailles eredetileg nem ekkora udvari tartás befogadására épült. A palotában egyszerre élt több ezer nemes, szolga, katona és látogató, miközben az illemhelyek száma messze nem volt elegendő. Öblítéses vécé például csak 1738-ban jelent meg a kastélyban, addig az udvar lakói főként éjjeliedényeket használtak.

Pfalzi Erzsébet Sarolta hercegné leveleiben külön is panaszkodott a versailles-i állapotokra. Beszámolói szerint szinte lehetetlen volt úgy végigsétálni a palotában, hogy az ember ne találkozzon valakivel, aki éppen a folyosón vagy a fal mellett könnyít magán. A túlterhelt latrinák rendszeresen túlcsordultak, a szag pedig még a reprezentatív termekben is érezhető maradt.

Mindez különösen éles ellentétben állt Versailles szerepével. XIV. Lajos számára a kastély a francia abszolút monarchia látványos jelképe volt, ahol minden a hatalomról, a gazdagságról és az udvari etikett szigorú rendjéről szólt. A mindennapok valósága azonban sokkal kevésbé volt elegáns: a parfümök, a parókák és a fényűző ruhák mögött egy olyan udvar működött, amely folyamatosan próbálta elfedni saját higiéniai válságát.