Az eunuchok évszázadokon keresztül nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a kínai császári udvar működésében. Ők gondoskodtak az uralkodó és családja mindennapi szükségleteiről, felügyelték a palota egyes részeit, üzeneteket továbbítottak, és a császári kincsek őrzésében is részt vettek. Történetük azonban jóval régebbre nyúlik vissza a Tiltott Város építésénél. A kínai udvari eunuchok intézménye több mint kétezer éves múltra tekintett vissza, és már a Han-dinasztia idején is jelentős politikai befolyásra tehettek szert egyes tagjai.
A Ming-dinasztia uralkodása alatt számuk hatalmasra nőtt, egyes becslések szerint több tízezren szolgálták a császári udvart. A későbbi Csing-dinasztia uralkodói azonban igyekeztek visszaszorítani a hatalmukat, és létszámukat néhány ezer főre korlátozták. A legtöbb eunuch ekkor már nem befolyásos politikai szereplőként, hanem egyszerű szolgaként élt.
Az eunuchok életének egyik legkegyetlenebb része már jóval azelőtt elkezdődött, hogy beléphettek volna a császári palotába. A szolgálat feltétele a kasztráció volt, amelyet gyakran gyermekkorban végeztek el. A műtét rendkívül fájdalmas és veszélyes volt, különösen a korszerű érzéstelenítés és fertőtlenítés hiányában. A súlyos vérzés, a fertőzések és a vizeletürítési problémák akár halálhoz is vezethettek. Mégis akadtak családok, amelyek önként vállalták, hogy fiukat alávetik a beavatkozásnak. Ennek hátterében legtöbbször a mélyszegénység állt.
A császári udvarban végzett szolgálat ugyanis biztos megélhetést, élelmet és esetenként társadalmi felemelkedést ígérhetett. Egy szerencsés eunuch akár jelentős vagyonra is szert tehetett, amelyből családját támogathatta. A legtöbbjük számára azonban a palota nem a gazdagságot, hanem a szigorú alá-fölérendeltséget és a kiszolgáltatottságot jelentette.
Szun Jaoting története különösen megrendítő példája ennek a világnak. A később Kína utolsó császári eunuchjaként ismertté vált férfi 1902-ben született egy szegény parasztcsaládban. Apja abban reménykedett, hogy fia a császári udvar szolgálatába kerülhet, és ezzel az egész család helyzete javulhat. A család azonban még a beavatkozást végző szakembereket sem tudta megfizetni.
A visszaemlékezések szerint ezért az apa saját kezűleg, egy borotvával kasztrálta a körülbelül nyolcéves fiút. Szun súlyos állapotba került, napokig lázasan feküdt, és kis híján belehalt a sérüléseibe. Mire felépült, a kínai történelem egyik legnagyobb fordulata következett be. 1912. február 12-én a mindössze hatéves Pu Ji császár lemondott a trónról, és véget ért a Csing-dinasztia uralma. Az a rendszer, amelynek szolgálatára Szunt felkészítették, hivatalosan megszűnt.
A történet különös ellentmondása, hogy a császári udvar mégsem tűnt el egyik napról a másikra. A császárság megszűnt, de a Tiltott Városban tovább folyt az udvari élet. A köztársasági kormány megállapodása értelmében Pu Ji megtarthatta császári címét, és továbbra is a Tiltott Városban élhetett. A palota személyzete, köztük az eunuchok is, folytathatta munkáját. A falakon kívül már egy új politikai rendszer irányította Kínát, odabent azonban továbbra is a császári udvar hagyományai szerint zajlott az élet.
Szun Jaoting végül maga is eljutott Pekingbe. Először a császári család egyik tagjának háztartásában dolgozott, később pedig bekerült a Tiltott Városba, ahol Pu Ji feleségének, Van Zsung császárnénak a szolgálatába állt. A palotában azonban korántsem olyan élet várta, amilyet apja elképzelt. Pu Ji későbbi önéletrajzában maga is elismerte, hogy gyermekként kegyetlenül bánt az eunuchokkal. Előfordult, hogy jelentéktelen hibákért megverette őket, vagy pusztán szórakozásból megalázta a szolgáit. Az eunuchoknak alig volt lehetőségük védekezni a büntetésekkel szemben.
1923-ban újabb fordulat következett. A császári udvarban egyre nagyobb aggodalmat keltett, hogy értékes műtárgyak és kincsek tűnnek el a palota raktáraiból. Pu Ji és skót nevelője, Reginald Johnston arra gyanakodott, hogy a lopások mögött a személyzet egyes tagjai állnak. A császár ezért elrendelte a gyűjtemények átfogó leltározását.
Nem sokkal később, 1923 júniusában tűz ütött ki a Tiltott Város egyik jelentős kincstárában, a Csienfu-palotában. A lángok számos felbecsülhetetlen értékű műtárgyat pusztítottak el. Felmerült a gyanú, hogy a tüzet szándékosan gyújtották, hogy eltüntessék a korábbi lopások bizonyítékait, de a felelősség kérdése nem tekinthető minden részletében bizonyítottnak. Pu Ji mindenesetre drasztikus döntést hozott.
A kiűzött eunuchok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Sokan gyermekként léptek szolgálatba, így nem rendelkeztek olyan tapasztalatokkal vagy kapcsolatokkal, amelyekkel a palotán kívül könnyen boldogulhattak volna. A családjukhoz sem feltétlenül térhettek vissza. A hagyományos kínai társadalomban a fiúgyermekektől elvárták a családi vérvonal továbbvitelét, az eunuchokat pedig gyakran megbélyegezték amiatt, hogy nem lehettek biológiai apák.
Néhányan koldulásra kényszerültek, mások kisebb vállalkozásokból vagy korábban félretett pénzükből próbáltak megélni. Voltak azonban olyanok is, akik egymásra támaszkodva közösségeket alakítottak ki. Pekingben több templom és kolostor nyújtott menedéket az idős, egykori udvari szolgáknak. Ezekben a közösségekben közösen gazdálkodtak, zöldséget termesztettek, és gondoskodtak egymásról.
Életüknek volt egy különös, ma már nehezen elképzelhető hagyománya is. Az eunuchok közül sokan megőrizték a kasztráció során eltávolított testrészeiket, amelyeket lezárt edényben tároltak. A hagyományos hiedelmek szerint ezekre azért volt szükség, hogy haláluk után testük ismét teljessé válhasson. Az edényeket ezért gyakran egész életükben magukkal vitték, és azt remélték, hogy végül velük együtt temetik el őket.
1924-ben Pu Jit végleg kiűzték a Tiltott Városból, majd később a japánok által létrehozott mandzsúriai bábállam, Mandzsukuo uralkodója lett. Szun Jaoting évekkel később itt is szolgálta az egykori császárt. A második világháború végén azonban Mandzsukuo összeomlott, és az egykori udvari szolgák ismét bizonytalan helyzetbe kerültek. Szun visszatért Pekingbe, ahol később egy buddhista templomban talált menedéket.
1949-ben a kommunisták kerültek hatalomra Kínában. Az új rendszer kezdetben a régi császári világ maradványaiként tekintett az eunuchokra, később azonban az egykori rendszer áldozataiként is elismerték őket, és egyes túlélők támogatást kaptak. A kulturális forradalom idején, 1966 és 1976 között azonban ismét üldöztetés érte őket. Szunt is megalázták és meghurcolták, családtagjai pedig a megtorlástól tartva megsemmisítették azt az edényt, amelyben a kasztráció során eltávolított testrészeit őrizte. A férfit különösen mélyen érintette a veszteség, mivel egész életében hitt abban, hogy csak így temethetik el teljes testtel.
Az 1980-as évektől Szun Jaoting egyre nagyobb figyelmet kapott a történészek és újságírók körében. Ő volt az egyik utolsó ember, aki személyes emlékei alapján tudott beszélni a kínai császári udvar mindennapjairól. Visszaemlékezéseit interjúkban és életrajzi kötetben is megörökítették. 1995-ben, már idős korában, kerekesszékben tért vissza a Tiltott Városba, amely ekkorra régóta múzeumként működött. Azokon az udvarokon járt ismét, ahol fiatalon a császári családot szolgálta. Szun Jaoting 1996. december 17-én, 93 éves korában halt meg Pekingben. Halálával Kína utolsó ismert császári eunuchja távozott.
.jpg){kind=link}
Olvasd el ezt is!