Magyarország első szépségkirálynőjét egész Európa ünnepelte, később bujkálnia kellett
Simon Böske neve 1929-ben egyik napról a másikra bejárta Európát. A keszthelyi lány Magyarország első hivatalos szépségkirálynője, majd Miss Európa lett, sikerét azonban beárnyékolták az egyre erősödő antiszemita támadások és a későbbi súlyos személyes veszteségek.
Simon Erzsébet, akit mindenki Böskeként ismert, 1909. február 15-én született Keszthelyen, jómódú izraelita polgári családban. Édesapja, dr. Simon Sándor a keszthelyi kórház igazgatója és a járás tiszti főorvosa volt, édesanyja, Hoffmann Janka pedig balatonszentgyörgyi családból származott. Bátyjával, Imrével szoros kapcsolatban nőtt fel, amely később, élete nehezebb időszakaiban is megmaradt.
Már gyerekkorában német nevelőnő foglalkozott vele, később a keszthelyi polgári leányiskolában tanult. 1924-ben Bécsbe került a rangos Freyler Intézetbe, ahol nyelveket, zenét, táncot és társasági ismereteket sajátított el. Jól beszélt németül, franciául és angolul, zongorázott, rendszeresen járt operába, később pedig Németországban sportolt is. Bár művelt és világot látott fiatal nő lett, szakmát nem tanult, és alapvetően visszafogott természetéről ismerték.
Szépségére már tinédzser korában felfigyeltek. 1924-ben elnyerte a Korzó szépe címet, egy évvel később pedig a Balaton tündére versenyen is győzött. Az igazi áttörést azonban 1929 hozta meg.
Az első hivatalos Miss Magyarország-versenyt a Színházi Élet szervezte meg, Ince Sándor főszerkesztő irányításával. Több mint kétszáz jelentkező közül végül négyen kerültek a döntőbe, amelyet 1929. január 6-án rendeztek Budapesten. Böske egyszerű fekete bársonyruhában jelent meg, és végül őt választották Magyarország legszebb nőjének.
Néhány héttel később már Párizsban indult a Miss Európa-versenyen. A felkészülésben a világhírű Dolly nővérek egyik tagja, Jenny Dolly is segítette. A döntőt 1929. február 7-én rendezték a párizsi Operaházban, a győztes pedig ezúttal is Simon Böske lett.
A keszthelyi lány ezzel nemzetközi hírességgé vált. Filmhíradók és újságok foglalkoztak vele, előkelő fogadásokra hívták, és még egy filmes karrier lehetősége is megnyílt előtte. A Paramount és egy berlini filmstúdió is szerződést ajánlott neki, reklámmegkereséseket kapott, sőt egy amerikai turné terve is felmerült. Böske azonban nem akart filmsztár lenni, inkább nyugodt családi életre vágyott.
Magyarországon Böske sikerét sokan nemzeti győzelemként ünnepelték. A Trianon utáni időszakban minden nemzetközi elismerés különös jelentőséget kapott, és egyes közéleti szereplők a szépségversenyeket is az ország presztízsének eszközeként kezelték.
A lelkesedés azonban hamar szertefoszlott. Miközben a sajtó jelentős része és a zsidó közösség büszkén ünnepelte, szélsőjobboldali csoportok támadni kezdték származása miatt. Amikor 1929 márciusában hazatért Budapestre, még ezrek fogadták a Keleti pályaudvaron, néhány nappal később azonban antiszemita röpcédulákat osztogattak ellene, Keszthelyen pedig nyíltan gúnyolták és támadták.
Még maga Márai Sándor is nyílt levélben figyelmeztette a hírnév törékenységére. Az írás leghíresebb mondata így szólt: „Ne hidd, hogy szeretnek!” A következő hónapok hamar igazolták, mennyire gyorsan változhat a közönség viszonya egy ünnepelt hírességhez.
1929-ben még újabb nemzetközi versenyek és meghívások várták. Az amerikai Miss Universe-versenyre végül nem utazott el, nyáron azonban a franciaországi Deauville-ben rendezett szépségversenyen az amerikai Ella Van Huesonnal megosztva ismét első helyet szerzett.
Nem sokkal később fokozatosan visszavonult a nyilvánosságtól. Először Brammer Pálhoz, egy tehetős textiliparos család örököséhez ment feleségül, házasságuk azonban válással végződött. Később Jób Dániel, a Vígszínház meghatározó rendezője és igazgatója lett a férje. A válás körül kisebb botrány is kialakult, Brammer és Jób párbajt vívtak egymással, amely sérülés nélkül ért véget.
1944-ben Keszthely zsidó lakosságának nagy részét deportálták. Böske szüleit Auschwitzba hurcolták, ahonnan egyikük sem tért vissza. Eközben az egykor ünnepelt szépségkirálynő és férje Budapesten bujkálva vészelte át a nyilas uralom hónapjait és a főváros ostromát.
A háború után már sosem kapták vissza korábbi életüket. A házaspár fokozatosan elszegényedett, egy 1949-es újságcikk szerint egy időben a Jászai Mari Színészotthonban éltek. Jób Dániel 1955-ben hunyt el, Böske pedig egyre több egészségügyi problémával küzdött, mozgása is korlátozottá vált. Élete utolsó éveiben bátyja gondoskodott róla.
A szépségkirálynő végül 1970 őszén hunyt el Budapesten. Halála jóval kisebb figyelmet kapott az országos sajtóban, mint 40 évvel korábbi sikerei, míg a zsidó közösségi lapok rendszeresen felidézték életpályáját. Keszthelyen ma emléktábla őrzi a nevét, történetét pedig csak évtizedekkel később fedezte fel újra a nagy nyilvánosság.
Olvasd el ezt is!