Egész életében nevettek rajta, végül sírkő sem jutott Schlitzie-nek
Egy apró termetű ember áll a porondon, bő ruhát és hosszú szoknyát visel, a közönség pedig szájtátva bámulja. Mindeközben ő mosolyog, integet, néhány egyszerű szót ismételget. Ő Schlitzie, akiből előbb cirkuszi látványosság, majd a korai hollywoodi aranykor egyik legkülönlegesebb szereplője lett. A hírnév azonban egy olyan kiszolgáltatott életet rejtegetett, amelyet olvasva könnyen megszakad a szívünk.
Schlitzie – aki több forrás szerint Simon Metz néven született – gyermekkoráról alig tudni valamit. Valószínűleg az 1900-as évek elején látta meg a napvilágot, születésétől fogva mikrocefáliában szenvedett, vagyis a koponyája és az agya a megszokottnál jóval kisebb volt.
Állapota súlyos értelmi fogyatékossággal járt, ezért egész életében mások gondoskodására szorult. Egyes korabeli beszámolók szerint szülei szégyellték, később pedig egy vándorcirkuszhoz került. Hogy pontosan miként, arra nincs hiteles bizonyíték, de ettől kezdve a cirkusz lett az egyetlen otthona.
A plakátokon gyakran sértő nevekkel illették, haját úgy vágták, hogy még feltűnőbbnek tűnjön a fejformája, sokszor női ruhába öltöztették. Ez utóbbinak részben gyakorlati oka is lehetett: a bő ruhák megkönnyítették a gondozását, mivel önállóan a mindennapi tevékenységeket sem tudta ellátni.
Akik együtt dolgoztak vele, egészen más emberként emlékeztek rá. Vidám, játékos személyiség volt, könnyen nevetett, szeretett énekelni és utánozni másokat. Többen családtagként tekintettek rá, és megvédték, amikor a nézők gúnyolni kezdték. Saját döntéseket azonban aligha hozhatott: egyik társulattól a másikhoz adták tovább, miközben a fellépéseiből származó bevételek felett mindig mások rendelkeztek.
A rendező maga is dolgozott korábban cirkuszban, ezért a film a korábbi alkotásoknál jóval empatikusabban mutatta be a mutatványosok világát. A bemutató idején azonban a közönség döbbenten fogadta: több jelenetet kivágtak, Nagy-Britanniában pedig évtizedekre be is tiltották. Csak jóval később vált kultuszfilmmé, Schlitzie alakja pedig filmtörténeti ikonná.
A férfi életének legboldogabb időszaka akkor kezdődött el, amikor George Surtees állatidomár hivatalosan is gyámsága alá vette. Évtizedeken át gondoskodott róla, Schlitzie pedig először élhette át, milyen érzés egy stabil, szerető környezethez tartozni. Amikor Surtees 1965-ben meghalt, minden összeomlott: a férfit egy elmegyógyintézetbe vitték, ahol gyorsan depresszióba zuhant. Végül egy régi cirkuszi ismerős felismerte, és elérte, hogy ismét visszatérhessen a porondra. Az orvosok akkor már csak néhány hónapot jósoltak neki, ő azonban még évekig fellépett.
Schlitzie 1971-ben, hörgőgyulladás szövődményeiben halt meg. Annak ellenére, hogy egész életében ezrek fizettek azért, hogy láthassák, szinte semmilyen vagyona nem maradt, sírját pedig sokáig még fejfa sem jelölte.
2007-ben egy rajongó kezdeményezésére pénzgyűjtés indult, a sírjára pedig 2008-ban került méltó sírkő.
Olvasd el ezt is!