Sam Raimi Pókember-trilógiájának egyik legemlékezetesebb jelenetét 16 órán át forgatták, Tobey Maguire-nek pedig 156 próbálkozásra volt szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa a rendező elképzeléseit. A végeredmény önmagáért beszél – és még CGI segítségére sem volt szükség hozzá.
Sam RaimiPókember-trilógiája mérföldkőnek számít a képregényfilmek területén, továbbá nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma a szuperhősös mozik aranykoráról beszélhessünk.
A trilógia első részének egyik kulcspillanata nem valamilyen akció- vagy csatajelenet volt, hanem egy látszólag hétköznapi történés: Peter Parker kiszemeltje, Mary Jane megcsúszott egy tócsán, elejtette a tálcáját, mire a fiú azonnal a segítségére sietett és elkapta a lányt, valamint az égből aláhulló ételeket.
A jelenet felvétele azonban 16 órán át tartott és alaposan próbára tette a Pókembert alakító Maguire képességeit
– derül ki a Collider cikkéből.
Ez is érdekelhet: Kirsten Dunst kulisszatitkokat árult el a Pókember legendás csókjelenetéről
Raimi ugyanis eltökélte, hogy nem fog CGI-t, azaz számítógépes grafikát használni a jelenet rögzítéséhez, így összesen 156 próbálkozásra volt szükség ahhoz, hogy Maguire-nak sikerüljön a zsonglőrmutatvány.
A rendező még a Sony vezetőivel is összekapott, utóbbiak ugyanis időpocsékolásnak tartották, hogy ennyi időt áldozzon a stáb egyetlen jelenet rögzítésére.
Pedig nem volt az.
Nemcsak látványos, ahogy Peter elkapja Mary Jane-t és a tálcát, de a film cselekménye szempontjából is fontos pillanatról van szó.
A lány ekkor vesz tudomást először igazán Peterről, meg is jegyzi, hogy a szemei szépek. Kiderül számára, hogy a csendes srácban több rejlik, mint amennyit mutat magából, ez pedig megalapozza későbbi szerelmüket.
Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Melyik volt a legjobb és a legrosszabb Pókember-film? Rangsoroltuk!
Sam Raiminek volt már gyakorlata abban, hogy szűkös forrásokból is a lehető legtöbbet hozza ki, legendás horrorfilmjeiben számos kreatív megoldással kompenzálta a komputertechnológia hiányát.
A 2002-ben bemutatott Pókember 139 millió dollárból készült, így a rendező akár választhatta volna a kényelmesebb megoldást is – azonban nem tette, a végeredmény pedig önmagáért beszél.
