Oppenheimer: mire számíthatunk Christopher Nolan legnagyobb dobásában?

Második világháborús életrajzi film, Christopher Nolan stílusában

A legtöbben tudják, hogy Oppenheimer kulcsfigurája volt az atombomba megalkotásának (nem véletlen, hogy „az atombomba atyja"-ként is hivatkoznak rá), akkoriban sokan hősként is tekintettek a tudósra, a Nolan-film várhatóan majd jóval árnyaltabban dolgozza fel a történteket, elsősorban Oppenheimer szemszögéből. A Total Film Magazine-nak adott interjújában Nolan már elárult pár részletet:

Megpróbáljuk elmesélni valakinek az életét és útját a személyes, valamint a nagyobb léptékű történelmen keresztül, ezért a szubjektivitás számomra a legfontosabb. Ezeket az eseményeket Oppenheimer szemével akarjuk szemlélni. Ezt a kihívást állítottam Cillian Murphy elé is, akinek el kellett vinni minket erre az utazásra; ez volt a kihívás Hoyte van Hoytema, a tervezőm, az egész csapatom számára: hogyan nézzük ezt a rendkívüli történetet annak a személynek a szemével, aki a középpontjában állt? Minden döntésünk, hogy hogyan készítsük el a filmet, ezen a valós előfeltevésen alapult

– mondta a legapróbb részleteket is felügyelő rendező.

Ez is érdekelhet: Barbie, Tom Cruise és az atombomba – 7 film, amit júliusban mutatnak be a mozikban

Sztárokkal teletűzdelt szereplőgárda

Lényegében minden Christopher Nolan-filmben van legalább egy visszatérő szereplő, de a rendező amúgy is szeret jó nevű színészeket választani a filmjeihez.

Így lesz ez az Oppenheimer-filmben is: Cillian Murphy alakítja J. Robert Oppenheimert, Emily Blunt pedig a tudós feleségét, Katherine Oppenheimert.

Emellett a film mellékszereplői között ott van Robert Downey Jr., Matt Damon, David Dastmalchian, Florence Pugh és Jack Quaid is. Ha ez nem lenne elég: az Oscar-díjas Ludwig Goransson zeneszerő – aki a Tenet, A Mandalóri és a Fekete Párduc zenéjét is komponálta – is részt vett a munkában.

CGI helyett gyakorlati megoldások 

Az Oppenheimer a történelem egyik legikonikusabb eseményét, az 1945-ös új-mexikói Trinity nevű nukleáris kísérletet mutatja be. Az új-mexikói sivatagban végrehajtott kísérleti robbantás detonációja 20 kilotonna TNT felrobbantásának megfelelő energiát eredményezett, amit egész Új-Mexikóban érezni lehetett.

A mai technológia mellett nem lett volna nehéz ezeket a jeleneteket CGI segítségével feldolgozni,

Nolan viszont úgy döntött, hogy a Trinity-tesztet valódi robbanóanyaggal reprodukálja, és nem használ hozzá semmilyen CGI-segítséget – a rendező szerint erre azért volt szükség, hogy a nézők a leghitelesebb formában tapasztalják meg a történetet.

A filmet az újgenerációs 65 mm-es IMAX-kamerákkal forgatták, amik kifejezetten az IMAX-mozikra lettek kifejlesztve, így nagy valószínűséggel az Oppenheimerben használt gyakorlati effektek csak fokozni fogják az élményt. Mindez persze nem volt egyszerű mutatvány; maga Nolan is elmondta, mennyire komoly kihívás volt CGI nélkül előállítani az effekteket:

A Trinity-teszt CGI nélkül történő rekonstruálása hatalmas kihívás volt. Andrew Jackson – a vizuális effektek felügyelője, akit már korán bevontam a csapatba – azt vizsgálta, hogyan tudnánk a film vizuális elemeit a gyakorlatban megvalósítani, a kvantumdinamika és a kvantumfizika ábrázolásától kezdve magáig a Trinity-tesztig, egészen odafent, Új-Mexikóban, egy hegycsúcson lévő Los Alamos újrateremtéséig. Hatalmas gyakorlati kihívások voltak

– mesélte a rendező.

És hogy Nolan pontosan milyen történetet dolgozott fel? Röviden összefoglaltuk az eredeti Oppenheimer-sztorit.

Ki volt pontosan Julius Robert Oppenheimer, és mi köze az atombombához? 

Nem meglepő, hogy Nolan Oppenheimer-történetének jelentős része az atombomba kifejlesztéséhez kapcsolódik, aminek eredete 1942-ig vezethető vissza, amikor Franklin D. Roosevelt elnök jóváhagyta az atombomba kifejlesztésére irányuló programot, amely az USA „végső fegyvere" volt a második világháború idején.

A projekt a Manhattan-terv név alatt futott, melyben az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia és Kanada is részt vett. Érdekesség, hogy Roosevelt döntését nagyban befolyásolta a magyar Szilárd Leó, aki Albert Einstennel közösen küldött levelet az elnöknek (Einstein–Szilárd-levél - a szerk.), amiben a német atombomba-kutatásokra, és annak veszélyeire hívták fel a figyelmet.

A projekt vezetője végül J. Robert Oppenheimer lett, aki több neves amerikai tudós mellett számos külföldi országból is válogatott magának szakembereket, köztük ott voltak a magyarok is.

A Manhattan-terv kutatási központja Los Alamos (Új-Mexikó) lett, a plutóniumot Hanfordban (Washington állam) állították elő, míg Oak Ridge-ben (Tennessee) urándúsító üzemet hoztak létre.

Ez is érdekelhet: Eddig nem látott felvételek a világ legpusztítóbb atombombájáról

Oppenheimer 1942 májusában kapcsolódott be a programba, amikor a Nemzeti Védelmi Kutatóbizottság (NDRC) felkérte, hogy tanulmányozza a tervezett bombában lejátszódó neutronláncreakciókat. 1942 júniusára a programba már az amerikai hadsereg is részt vett, a cél pedig az volt, hogy az atombomba elméleti kérdésein dolgozó tudósok a gyakorlatban is alkalmazzák a tanulmányukat, és olyan bombát hozzanak létre, amelyeket repülőgépekről lehet ledobni meghatározott célopontokra.

Az erőfeszítések végül 1945. július 16-án válták valósággá:az új-mexikói Alamogordóban végrehajtották a Trinity-kísérlet, az Egyesült Államok első nukleáris tesztjét, ahol sikeresen felrobbantották a „The Gadget" („A szerkenytű") nevű plutóniumszerkezetet.

Nem nehéz kitalálni, hogy ez volt az az atombomba, amelynek konstrukciója és a tesztkörülményi nagyban meghatározták a Hirosimára és Nagaszakira ledobott Little Boy és Fat Man nevű atombombákat is.

Miért pont Manhattan-terv? 

Az Oppenheimer nagyrészt a tudós Új-Mexikóban töltött idejét dolgozza fel, ahol a Manhattan-terv legtöbb művelete zajlott. Maga a Manhattan-terv elnevezése a projekt kezdeti szakaszára utal: kezdetben a terveket a New York-i Manhattan kerületben alakították ki 1942 júniusától a Broadway 270-es szám alatti épületben – a hivatalos elnevezés „Manhattan Engineer District” (Manhattan Mérnöki Kerület) volt. Nagyjából egy évig a manhattani iroda felügyelte az atomkutatás kezdeti szakaszát, valamint az anyagok beszerzését, és a 18. emeleten lévő irodában dőlt el, hogy mely területeken építsék ki a már említett atomvárosokat.

A The New York Times 2006-os cikkében Robert S. Norris történész arra is rámutatott, hogy a projektet eredetileg Laboratory for the Development of Substitute Materials néven indították (nagyjából: laboratórium a helyettesítő anyagok fejlesztésére - a szerk.), de a program igazgatója, Leslie Groves vezérőrnagy (akit Matt Damon alakít az Oppenheimerben) úgy érezte, hogy a névvel túlságosan felhívják magukra a figyelmet – végül a Manhattan Engineer District név mellett döntöttek, idővel pedig a Manhattan Projekt (Manhattan-terv) néven ismerte meg a világ.

A világok pusztítója

J. Robert Oppenheimer életének és az atombomba történetének dramatizálása nem lenne teljes a tudós legikonikusabb idézete nélkül, amely a Bhagavad-gíta, a hindu szentírásból származik:

Én lettem a halál, a világok pusztítója.

Oppenheimer mindezt a sikeres Trinity-teszt után mondta, amikor a gombafelhőt egy bunkerből nézte végig. A tudós később több interjújában is megismételte az idézetet, köztük egy dokumentumfilmben is, ahol részletesebben mesélt az esetről:

Tudtuk, hogy a világ nem lesz többé ugyanolyan. Néhányan nevettek, néhányan sírtak, a legtöbben viszont csak csendben álltak. Eszembe jutottak a hindu írás, a Bhagavad-gíta sorai, amiben Visnu éppen próbálja meggyőzni a herceget, hogy tegye a dolgát, és hogy lenyűgözze, felveszi a többkarú, isteni alakját, majd azt mondja: »Én lettem a halál, világok pusztítója» – úgy vélem, valamilyen formában mind ezt gondoltuk.

Oppenheimer a Manhattan-terv után 

Oppenheimert kifejezetten aggasztotta a Japán városokra dobott atombombák, emiatt nem volt hajlandó több tömegpusztító fegyvert kifejleszteni az amerikai kormány számára – 1960-ban a tudós még Japánba is ellátogatott egy előadássorozatra, ahol sajnálatát fejezte ki az atomtámadások miatt.

A háború után Oppenheimer ott hagyta a Kaliforniai Egyetemet, ahol eddig tanított, és a princetoni Institute of Advanced Study (IAS) nevű elméleti kutatóintézet igazgatója lett, ahol Albert Einstein mellett Neumann János is dolgozott egy időben.

1949-ben a Szovjetunióval egyre feszültebb lett a viszony, ezért az amerikai hadsereg egy magfúzióra épülő hidrogénbomba (H-bomba) kifejlesztését tervezte – ebben egyébként nagy szerepe volt Teller Edének, aki a leginkább szorgalmazta a „szuperbomba" létrehozását.

Oppenheimer a terveket határozottan kritizálta, ezért nem is kívánt részt venni a fejlesztésében. Mivel döntése lényegében a teljes kormányzattal és katonai törekvésekkel szembefordult, a tudóst elkezdték kikezdeni a kommunista kapcsolatai miatt. Mivel felesége, Katherine Oppenheimer kommunista párttag volt, a Oppenheimer már az 1940-es évek elejétől kezdve J. Edgar Hoover, az az FBI igazgatójának megfigyelési listáján szerepelt – egyébként maga Oppenheimer soha nem volt párttag, de nyíltan támogatta és adományozta a baloldalinak bélyegzett ügyeket.

A hidegháború alatt egyre intenzívebbé vált üldöztetése, és maga Hoover volt az, aki megvonta a magas szintű biztonsági jogosultságát, aminek következtében Oppenheimer hivatalosan is „megbízhatatlanná" vált ahhoz, hogy államtitkokat kezeljen.

Az ügyben Teller Ede Oppenheimer ellen tanúskodott: a vallomásában azt állította, hogy többször nem értett tudóstársával egyet, a cselekedetei pedig zavarodottak és nehezen értelmezehtőek voltak.

Úgy érzem, hogy inkább olyasvalaki kezében szeretném látni az országnak az életbe vágó érdekeit, akit jobban értek, és ezért jobban bízhatok benne.

– mondta Oppenheimerről Teller.

Oppenheimerr végül az IAS igazgatója maradt egészen az 1967-es haláláig, és ugyan 1963-ban, az atomcsend-szerződés évében rehabilitálták, soha nem kapott már olyan magas szintű tudománoys megbízást, mint a háború előtt.