Az 1960-as évek elején Manchester még erősen ipari város volt, ahol a munkások szoros közösségeiben az emberek jól ismerték egymást. Myra Hindley is ilyen környezetből származott. 1942-ben született a város Gorton nevű negyedében, majd fiatal nőként titkárnőként kezdett dolgozni.
Munkahelyén ismerte meg Ian Bradyt, aki eleinte alig vett róla tudomást. Hindley ennek ellenére egyre jobban érdeklődött iránta, és hónapokon át próbált közelebb kerülni hozzá. A fordulat egy munkahelyi karácsonyi bulin következett be, ahol végül egymásra találtak.
1963 elején Brady egy tervezett bankrablással tesztelte, meddig hajlandó elmenni társa. Hindley vezetni tanult, belépett egy lövészklubba és két fegyvert is vásárolt, a rablást azonban végül nem hajtották végre. Brady számára viszont világossá vált, hogy Hindley kész részt venni a terveiben. Nem sokkal később már gyerekek elrablását kezdték előkészíteni, és még ugyanabban az évben megölték első áldozatukat, Pauline Reade-et.

Hindleynek fontos szerep jutott abban, hogy bizalmat ébresszen az áldozatokban, hiszen egy fiatal nő közeledése kevésbé tűnt fenyegetőnek. Több gyereket ő szólított meg, majd valamilyen ürüggyel az autójukhoz csalta őket. Az ügy később Moors Murders, vagyis lápi gyilkosságok néven vált ismertté. Az elnevezés a Manchestertől keletre fekvő Saddleworth Moor kopár, füves vidékére utalt, ahol Brady és Hindley több áldozatuk holttestét elrejtette.
A bűncselekmény-sorozat 1965 őszén ért véget. Utolsó áldozatuk, a tizenéves Edward Evans meggyilkolásának szemtanúja lett David Smith, Hindley sógora. Brady korábban igyekezett közel kerülni hozzá, és azt gondolta, hogy a fiatal férfit később saját terveibe is bevonhatja. Tévedett.

Smith a történtek után hazament, beszámolt feleségének arról, amit látott, majd értesítették a rendőrséget. A hatóságok hamarosan átkutatták Brady és Hindley házát, ahol megtalálták Evans holttestét. Ekkor azonban még senki sem sejtette, hogy a nyomozás több korábbi eltűnésre is választ ad majd.
A házban talált nyomok alapján a rendőrök folytatták a kutatást. Egy imakönyvben elrejtett csomagmegőrző-jegy egy manchesteri pályaudvarhoz vezette őket, ahol egy bőröndre bukkantak. A benne található fényképek és hangfelvételek kapcsolatot teremtettek Brady és Hindley, valamint a korábban eltűnt tízéves Lesley Ann Downey között.

A rendőrség ezután a Saddleworth Moor területét kezdte átkutatni. 1965. október 16-án megtalálták Lesley Ann Downey holttestét, öt nappal később pedig a tizenkét éves John Kilbride maradványai is előkerültek.
A nyomozók számára azok a hétköznapinak tűnő fényképek is fontossá váltak, amelyeket Brady és Hindley korábban a Saddleworth Moor területén készített. A képeken látható tájrészletek segítségével a rendőrök megpróbálták meghatározni, hol érdemes ásniuk.
Brady végül három gyilkosság miatt kapott életfogytiglani börtönbüntetést. Hindley-t Lesley Ann Downey és Edward Evans meggyilkolásáért ítélték el, John Kilbride esetében pedig bűnrészesség miatt mondták ki bűnösnek. Hindley hosszú éveken keresztül igyekezett jelentékteleníteni saját felelősségét, és azt állította: Brady befolyásolta cselekedeteit. Az 1980-as években azonban változtatott korábbi vallomásán. 1987-ben elismerte, hogy mind az öt gyilkosságról tudott és azokban szerepet vállalt, majd a rendőrséggel együtt visszatért a Saddleworth Moor területére, hogy segítsen a több holttest felkutatásában.
Az újabb keresés során később Pauline Reade maradványait is megtalálták. Keith Bennett holtteste azonban nem került elő, noha családja és a rendőrség évtizedeken keresztül kereste. Hindley végül soha nem szabadult. 2002. november 15-én, 60 éves korában halt meg a börtönben, több mint három évtizeddel az elítélése után. A Moors Murders ügye ekkorra már a brit bűnügyi történelem egyik legismertebb esetévé vált, Hindley pedig Anglia „leggyűlöltebb nőjeként” maradt fent az ország emlékezetében.
Olvasd el ezt is!
